Dortmundból is jöhet erősítés, Doll már most is figyel egy kiszemeltet.

Mint ismeretes, a Ferencváros nemrégiben üzleti és sportszakmai együttműködésről állapodott meg a német Borussia Dortmund együttesével. Már akkor jelezte Theo Schneider utánpótlás-szakmai igazgató, hogy az átigazolásokat is érintheti a megállapodás, és nem kizárt, hogy a Borussia fiataljai közül néhányan a Fradihoz kerülnek kölcsönben.

Ezt erősítette meg vasárnap Kubatov Gábor, az FTC elnöke is az M4 Sport stúdiójában, és elárulta, hogy két dortmundi játékos érkezése sem kizárt a Fradinál, tárgyalnak az ügyükben a németekkel. A klubvezető az igazolások hátteréről is beszélt egy keveset.

– A Fradi nagyon keveset tud költeni az átigazolási piacon, néhány százezer eurót, ami európai viszonylatban szinte semmi, nagy kérdés, hogy esetleg tőlünk vesznek-e meg játékosokat. És hogy így tudunk-e hozni játékosokat, akár kölcsönben, neves, nemzetközi hírű angol, német vagy olasz kluboktól. Két játékost is nézünk a Borussia Dortmundból, akik ott táncolnak az első keret szélén, és próbáljuk őket meggyőzni. Nagyon nehéz meggyőzni a játékosokat, azt tudjuk mondani, hogy van egy nagyszerű edzőnk, ismeritek, van egy szép stadionunk és a Ferencváros megnyerte a bajnokságot. Azt gondolom, hogy van egy európai viszonylatban is szép edzőközpontunk, jó szakmai stábunk és orvosaink is vannak. DE amikor Németországban kinyit az ember egy sportlapot, a magyar bajnokság nincs benne…közben egy lengyel, egy cseh vagy egy horvát bajnokság igen. Nehéz idecsábítani így egy játékost, még ha a nemzetközi kupába is megyünk. Mi nem vagyunk még egy BATE Boriszov, aki szinte minden évben oda tud kerülni valamelyik csoportkörbe. Trinkset sem volt könnyű idehozni és ő is csak másfél éves szerződést kötött, pedig mi szerettönk volna hosszabb időre. A téli időszakban nehezebb volt igazolni. Van olyan játékos, akivel már előszerződést kötöttünk, abban reménykedve, hogy fél év múlva már nálunk játszhat.

Kubatov arra is kitért, hogy Böde Dániel mellé egy középcsatár is érkezhet, maga Thomas Doll utazott el, hogy személyesen is megnézze a kiszemeltet.

– Thomas Doll egy játékost néz meg Észak-Európában…igen, egy centert –
válaszolt a klubelnök a „Góóóól” c. műsorban műsorvezetői kérdésre.

A Fradi-elnök azt is elmondta, mely rivális, riválisok bizonyultak a legerősebbnek és legbátrabbaknak a szezonban.

– Az Újpest toronymagasan a legbátrabb ellenfél volt, van bennük önbizalom és kondíció is, az edzőjük is olyan karakter, aki nehezen viseli a vereséget, de fair playben, a sportban való viselkedésben ő egyébként csillagos ötös, kifejezetten példamutató. A Videoton sem véletlenül végzett ott, ahol, ők szerintem menet közben menedzsmentbeli hibákat követtek el, de ez legyen az ő dolguk. Jövőre nagyon nyílt verseny lesz a bajnoki címért.

forrás: csakfoci.hu