Egy gólos különbséggel nyert ellenünk a Győri ETO a négyes döntő első napján.
Győri ETO 25-24 (15-11) Ferencváros
Gólok: Pena 6, Zácsik 4, Cifra 3, Szucsánszki 3, Hornyák 2, Kovacsicz 2, Lukács 2, Szarka 1, Szekerczés 1
Percről-percre: Fradi.hu
Jól indítottuk a Magyar Kupa elődöntőt, Pena-parádéval 3-0-ás előnyre tettünk szert, a jónak mondható eredményt nagyjából negyed óráig tudtuk tartani, ekkor vette át a vezetést a Rába-parti gárda, a félidőre négy gól volt közte. A folytatásban rövid ideig úgy tűnt, hogy nem lesz sok keresnivalónk, de aztán megráztuk magunkat, összeállt, aminek össze kellett és Szikora is tartotta a frontot hátul, ennek köszönhetően egyre közelebb kerültünk az ETO-hoz, a végjátékban háromszor is támadhattunk az egy gólos különbségért, ám sajnos megremegtek a kezek minden alkalommal, ezért csak magunkat okolhatjuk. A vége így is egy gólos vereség lett, Zácsik állította be a végeredményt, amely nem sokat ért, mégis jobban nézett ki, mint az elmúlt három találkozók bármelyike, ez talán jó előjel lehet a folytatásra.
Elek Gábor
Nagyot harcoltunk, a védekezéssel elégedett vagyok. A végjátékban elkövetett hibáink okozták a vesztünket. Büszke vagyok a csapatomra!
Cifra Anita
Az elmúlt három mérkőzés után szerettük volna megmutatni a Győr ellen az igazi arcunkat. Ez szerintem sikerült, az elejétől a végéig, hatvan percig hajtottunk. Sajnos egy góllal kikaptunk, de büszke vagyok a lányokra.









