A sportnapilapnak nyilatkozott klubunk birkózója.

Végre megvan a jól megérdemelt kvóta! Mivel telik az olimpiáig hátralévő három és fél hónap?
Munkával, edzéssel, diétával – de utóbbira egyelőre nem is gondolok, épp eleget sanyargattam a testem az elmúlt hetekben, hónapokban. Most, hogy végre zsebben a kvóta, néhány hétig megeszem, ami jólesik, utána szépen lassan vissza kell állni a fogyásra. A munkával is így vagyok: egy kicsi pihenés, szerdától erősítés, hétfőtől pedig jöhetnek újra a birkózóedzések.

Hogyan tervezik az utazást, az átállást?
Jóval a verseny kezdete előtt utazunk. Bár a Las Vegasi VB-re is tíz nappal hamarabb elrepültünk, a végeredmény ismert… Rióba igyekszünk minél több edzőpartnert kivinni magunkkal, mert a vébé előtt nem volt, így aztán azt a tíz napot jóformán csak a súlyrendezés töltötte ki, ami nem jó.

S mit vár magától? Ha úgy birkózik, mint a kvalifikációs versenyen, megnyerheti az olimpiát…
A kvalifikációs versenyen minden klappolt, ez kellene Rióban is. A mi sportágunkban ez hatványozottan nehéz, hiszen rengeteg mindentől függ a jó szereplés: a fogyástól, a sorsolástól, a bírótól, hogy milyen napot fogok ki én, az ellenfeleim… De a célom mindig ugyanaz: kihozni magamból a maximumot. Aztán reméljük, ez a legtöbbre lesz elég.

NS