Ma késő délután kezdődik a döntőért folytatott párharc a Népligetben.

Elek Gyula Aréna, 18.00: Ferencváros – Debreceni VSC
Jegy: álló 1500 Ft, ülő 2000 Ft.
TV: M4 Sport.

Kovacsicz Mónika

Remek formában van a debreceni csapat, amit bizonyít az is, hogy sikerült legyőzniük a jó erőkből álló Dunaújváros együttesét. Nekünk a saját játékunkkal kell törődnünk és jó iramban játszani végig. Kemény védekezéssel, a támadójátékuk tördelésével nagyban megkönnyíthetjük a saját dolgunkat is.

Varsányi Nóra

Rajtunk már tényleg nincs teher, nem kell görcsölnünk a Fradi ellen, de ez nem azt jelenti, hogy ne harapnánk. Nagyon sokat edzettünk az elmúlt hónapokban, s nem voltunk boldogok, amikor szombaton és vasárnap is edzenünk kellett, de most már látjuk, hogy a sok munka meghozta a gyümölcsét. Fantasztikus élmény volt a Dunaújváros elleni meccs és a siker utáni ünneplés, kiélveztük a győzelem minden pillanatát. Aztán jólesett a négynapos pihenő, de most már csak az elődöntő lebeg a szemünk előtt. Nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de arra senki ne várjon, hogy feltett kézzel lépünk pályára a Fradi csarnokában.

DVSC, Fradi.hu