Így a két másodosztályból feljutó csapat mellett nem lesz kieső. Erről nyilatkozott a kézilabda szövetség főtitkára.
Novák András
Tizennégy klub indul az NB I-ben, körmérkőzéses rendszerben, a hölgyeknél rájátszás nélkül, a férfiaknál viszont még nem dőlt el, hogy esetleg lesz-e bajnoki döntő. A nőknél így nem lesz kieső, ketten feljutnak a másodosztályból. Emellett a juniorválogatott minden csapattal megmérkőzik egyszer Balatonbogláron, kvázi hazai pályán, de ezeknek a találkozóknak az eredményei nem számítanának bele a bajnokságba. A juniorok így többet készülhetnek, jobban fejlődhetnek, elvégre a lányoknál például a mostani csapat adja majd a 2018-as hazai U20-as világbajnokságon szereplő válogatott gerincét. A szövetség számára az volt a fontos, hogy az utóbbi évek rengeteg változtatása után stabil rendszert fogadjon el a sportág. A létszámemelés mellett szól, hogy így több lehetőség jut a magyar játékosoknak, és ennek érdekében továbbra is tervben van a légiósok számának ésszerű keretek közé szorítása, amiről május közepéig szintén döntés születhet.




