Újabb cicaharc a magyar fociban.

Bernd Storck vasárnap NB III-as mérkőzésen Érden járt, ahol a Puskás Akadémia második csapatában pályára lépő Kocsis Gergőt nézte meg.

„Kíváncsi voltam a játékára –
mondta Storck a Nemzeti Sportnak. – Gergő nagy tehetség, figyelem a pályafutását, érthetetlen számomra, miért mellőzik a Puskás Akadémiánál. Sebaj, én nem tévesztem szem elől.”

A felcsúti csapat a nyilatkozatra reagálva közleményt adott ki, ezt tartalmi változtatás nélkül közöljük az alábbiakban:

„A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián működő szakmai munka, kizárólag az akadémián dolgozók felelőssége, melyet az itt dolgozók szakmai munkája, a fiatalok tehetsége és a szülők hozzájárulása határoz meg. Ebbe a munkába, a szakmai iránymutatásba és egyes akadémistáink helyzetbe hozásába még a magyar szövetségi kapitány sem avatkozhat bele. Kocsis Gergőt akkor szerződtettük, amikor senkinek sem kellett, s mi komoly munkával elértük, hogy mostanra felfigyeltek rá. A megkezdett munkát folytatjuk. Természetesen annak kifejezetten örülünk, hogy egyre több olyan játékost nevelünk és neveltünk, akik érdemesek a nemzeti tizenegyben való bemutatkozásra.”

forrás: nso.hu