Horváth Ferenc szerint jól játszott a Videoton – a két szakvezető értékelése.
Thomas Doll
Gratulálok a Videotonnak, sajnos mi ma nem nyújtottuk azt a teljesítményt, amellyel egy mérkőzést meg lehet nyerni. Jön az Újpest elleni meccs, még bennem van az őszi találkozó nem kellemes emléke… Némely játékosom mai játéka nem lesz elég az Újpest ellen, különösen a kupadöntőn nem. Nekik vissza kell térniük ahhoz a teljesítményhez, amit korábban nyújtottak.
Horváth Ferenc
Fegyelmezetten és jól futballoztunk, amit elterveztünk, azt végre is tudtuk hajtani. Gyors támadókkal álltunk fel, hogy a Ferencváros mögé tudjunk kerülni, amikor fellazultak, akkor ez több alkalommal sikerült, ez pedig helyzeteket eredményezett még a gólunk után is. Jól játszottunk, gólszépségversenyt ugyan nem nyerünk ebben a szezonban, de ez most nem olyan fontos. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk a bajnokság végén, ezt megértették a játékosok is. Hatalmas dolognak tartom, hogy újra a kezünkben van a dobogós helyezésünk sorsa, így megyünk neki a két záró fordulónak.




