Dominik nyilatkozott a sportnapilapnak.
Nagy Dominik
Egyre több lehetőséget kapok, de túlságosan hullámzó a játékom. Hiába futballozom jól az egyik találkozón, előfordul, hogy a következőn nem tudom megismételni a néhány nappal korábbi produkciómat. Sokat dolgozom, hogy ez megváltozzon, és remélem, a Videoton ellen sem okozok csalódást.
Bár az egymás elleni meccseinkből az utóbbi időben mi jöttünk ki győztesen, nem hiszem, hogy emiatt tartanának tőlünk. Sőt, biztos vagyok benne, hogy fűti őket a visszavágás lehetősége. Mindig a győzelemért lépünk pályára, nekik a dobogós helyek eléréséhez fontos a három pont, kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.
Épp emiatt egyelőre ki kell zárni a hétvégi meccset, és csakis a Videotonra figyelni. Egyetértek Thomas Dollal, nem szabad, hogy elaltassuk magunkat. Bár a bajnoki címünk megszerzése óta egyetlen meccset sem veszítettünk el, a hibáinkból tanulnunk kell. A nemzetközi porondra készülünk, ott pedig nem fér bele, ha 15-20 percig csak árnyékai vagyunk önmagunknak.
NS









