Labdarúgó csapatunk egykori edzője 84 éves volt, nyugodjék békében.

Gyászol a magyar labdarúgás. Nyolcvannégy éves korában elhunyt Sárosi László, egykori magyar válogatott játékos, aki 1985-ben edzőként a Ferencvárost is irányította. Ő segítette hozzá a mieinket, hogy egy rendkívül nehéz szezonban bennmaradjon a csapat az élvonalban.

Sárosi László játékosként 46-szor szerepelt a magyar nemzeti csapatban, a Vasassal ötször nyert magyar bajnokságot, négyszer Közép-európai Kupát, tagja volt a vébé-ötödik és az Eb-harmadik válogatottnak.

Edzőként 1974-ben Eb-aranyra vezette az utánpótlás válogatottat.

Emlékét örökké megőrizzük!

1985 tavaszán egy másik bajba jutott sztárcsapat kérte a segítségét. A Ferencváros szokásával ellentétben a kiesés ellen hadakozott, egyre kevesebb reménnyel, amikor Sárosi László átvette a csapat irányítását. Játékosként és edzőként is mindig csak ellenfele volt a zöld-fehér együttesnek, kicsit furcsa is volt számára az Üllői úton edzést tartani, ám ezen külső körülmények eltörpültek amellett, hogy egy nagymúltú csapatot kellett a kieséstől megmentenie. Ezúttal is sikerrel dolgozott, noha nem volt ideje elmélyült munkára, hiszen azonnal eredmény kellett és folyamatosan. A Fradi pedig elkezdett nyerni és bentmaradt.

Tempó Fradi!

Fradi.hu