Mintegy tízezer emberrel együtt olyan élmény ért ma Csepelen, amit még akkor is mesélni fogok a fiamnak, amikor a szkennerrel kapcsolatos cívódásokra már a kutya sem emlékszik. Egy régi, helyenként omladozó, ám ma lényegében teltházas stadionban álltam a málló lépcsőkön és arra jutottam magamban, arra vágyom, hogy minden hétvége ilyen legyen. Még akkor is, ha ma a meccs volt a legkevésbé érdekes.

Csepel 3

A panelházak közül kilépve igazi meccshangulat fogadott. A csepeli ultrák a drapijukat maguk elé tartva, énekelve vonultak a stadion felé, amit a fradisták vastapssal viszonoztak. Óriási üdvrivalgás kíséretében érkezett meg mintegy tucatnyi, szurkolókkal tömött busz. Kisebb-nagyobb csoportokban álltak az emberek az utcán, énekeltek, nevettek, ültek a poénok és rohangáltak a gyerekek, pedig biztos vagyok benne, hogy a jelenlévők túlnyomó többsége nem tudott volna öt nevet felsorolni a fakóból. Mégis, megteltek a lelátók, ki merem jelenteni, teltház volt. Miért ma, és miért nem a Puskás ellen szombaton? A válasz nagyon egyszerű, de amíg ezt egyesek nem látják be, mások pedig nem érzik a felelősségét, változás nem várható.

Csepel

Lássuk be: a magyar futball egyáltalán nem vonzó. A még megmaradt nézők tudják, a gyatra játékosok által játszott foci fényévekre van attól a külföldi labdarúgástól, amit a tévében látnak. Az új stadionok láttán először elámul az ember, majd leül és hallja, amint öt sorral arrébb zümmög a légy, mert labdarúgásunk nagytudású vezetői pont azt ölték ki belőle, ami idevonzotta még az embereket.

Az új stadionok, a felesleges előírások, rendszabályok, az utaztatások, a kártyázás és a szponzorok sem hoznak nézőket, de a mai nap után jól látszik az is, miért látogat ki tízezer ember egy stadionba. Ez pedig az együvé tartozás érzése és a hangulat. Ezt akartuk ma érezni és átélni, a kötetlenséget, a szabadságot és nem zavart minket, hogy nincs tető, ülőhely vagy cashless rendszer. De ott voltak a barátaink, volt füst és fény, hangulat és fanatizmus. Ez utóbbi önmagában vonzó: annak is, aki félmeztelenül tombol a Tábor közepén és annak is, aki három szektorral arrébb borzongva nézi a kezek erdejét a levegőben. De annak is, aki öltönyben páholyból nézi a cirkuszt.

Csepel 4

A hangulat és a mentalitás az, amit nem lehet pénzért megvenni. Ezt nem pótolja a szponzor által adott tapsoló lufi, vagy a sebtiben összetákolt kapu mögötti Mókus örs, de Fittikém sem, bármit is óbégasson mikrofonnal a kezében. Ma sok volt a füst és a piró, szerencsére jóval kevesebb a hanggránát – ez az egyetlen, amit szívem szerint betiltatnék, megijedek tőle, gyűlölöm. Sok volt a nő és a gyerek és mindenki barát volt: a csepeliek, a Zalaegerszeg, a DAC és a Rapid szurkolói is megkapták a maguk rigmusait, mindenki megtapsolt mindenkit és közben meccsen is érezhette magát az ember. Amennyire láttam, mindenki fegyelmezett volt, persze helyenként a maga vad módján, de egyszer mindent el kell kezdeni.

Csepel 5

Azonban nagyon nagy kár lenne alul, vagy túlbecsülni ezt a délutánt. A mai nap nem csak bulinak volt jó, csapatépítésnek is. Sok mindennek lehet nevezni, valaminek azonban nem: ez nem volt tüntetés. A szurkolók jelentős része biztosan szkennelt volt, ők nem a szkenner, vagy Kubatov ellen tüntettek, hanem a szurkolótársaik és a hangulat mellett foglaltak állást. Ez nagy és jelentős különbség. Feltűnt, hogy alig volt Kubatovot szidó rigmus, a Tábor újra erőt mutatott, de most közösen a “szkenneltekkel” és érezhető volt, a jelenlévők szívesen látnák, csinálnák és élnék át ezt hétvégente.

Ehhez csak annyi kell, hogy a klubházban és az MLSZ-ben (talán a Parlamentben is…) belássák, az embereknek nem új indulóra, kabalára, ceremóniamesterre van szükségük, hanem arra, ami az adott klub szurkolóivá tette őket. A másik oldalnak pedig azt kell elfogadnia, hogy az erővel és a megmozgatott tömeggel felelősség is jár és a dolgok megváltoztak, amihez nekik is változni szükséges. Én csak annyit kívánok, hogy mindkét fél megértse ezt, mert ez az első lépés ahhoz, hogy az új otthonunkban is érezhessük azt, amit most Csepelen.

(mindez – ahogy szoktam – a magánvéleményemet tükrözi)