A lányok a „boszik” ellen zárják az alapszakaszt, míg a Fradi II nagy érdeklődéssel övezett meccsen látogat a szebb napokat is látott Béke téri stadionba.

Vasárnap, Felső Tisza-parti stadion, 14.00: Szegedi AK – Ferencváros

Egy hét szünet után folytatódik a női bajnokság, ám játékosaink nem lazsáltak, tizennégyen a válogatottnál voltak edzésben, Bognár Enikő és Zágor Bernadett beszámolóját ide kattintva olvashatjátok.

Vasárnap, Béke téri stadion, 14.30: Csepel FC – Ferencváros II
Jegy: 1000 Ft

A hazaiak várakozásait ide kattintva olvashatjátok.

Már több ezer jegy elkelt a vasárnapi bajnoki mérkőzésre! A Csepel FC klubvezetése kéri a szurkolókat, hogy a megszokottnál korábban, de legalább egy órával a kezdés előtt érjenek ki a pályára, mert a beléptetés lényegesen hosszabb időt vesz majd igénybe, mint például Felcsúton.

A csepeli szurkolók a szokásos, játékoskijárónál lévő szektorban, illetve a mellette lévő, edzőpályák felé eső szektorban foglalhatnak helyet. A stadion területére a sorompós bejáraton lehet bemenni!!!

A ferencvárosi szurkolók a régi főbejáraton jöhetnek be, és tölthetik meg a többi szektort, ezeken a szektorokon belül a jegy bárhova érvényes.

A stadion előtti utca le lesz zárva, a létesítmény területére ezúttal nem lehet gépkocsival behajtani!

A Csepel FC vezetése jó szurkolást, kellemes futballélményt kíván mindkét csapat szurkolóinak. A mérkőzés alatt több büfé is üzemelni fog, sör, üdítő és többek között valódi csepeli „meccspogácsa” is kapható lesz.

Jegyárusító helyek:
– Retro Kert & Coffee (régi Májuskert, 1212, Bp., Táncsics Mihály utca 126., Nyitvatartás: H-Cs: 10-23 ó, P: 10-03 ó, Szo: 12-03 ó)
– Csepel Stadion büféjé minden nap 16-19 óráig
– RajzfilmJátékok bolt (Bp., IX. Ker., Ferenc körút 28., Nyitvatartás H: 14-19 ó; K-Szo: 10-19 ó)
– helyszínen

Csepel FC