A Fradi mesterével a tegnapi sajtócsütörtökön beszélgettünk a holnapi, Felcsút elleni bajnokiról.

Tanulságos meccs volt a két héttel ezelőtti, mert bár végül nyertünk, de – főleg az első félidőben – sokszor nem koncentráltunk eléggé, ez helyzetekhez, tizenegyeshez vezetett a bennmaradásért harcoló Puskás Akadémia javára. Ha nem vagyunk szerencsések, akár még két-három gólos hátrányba is kerülhettünk volna. A meccs utolsó harmadára összeszedtük magunkat, olyan koncentráltnak, harcosnak kell lennünk a teljes meccsen. Ahogy a Békéscsaba-meccs után is mondtam nektek, egyelőre hiányzik az, hogy 1-0 után bebiztosítsuk a meccset, azon leszünk, hogy szombaton ez már ne legyen hiba.

Számolgatni nem akarok, tudom, hogy már nincs túl messze a bajnoki cím, de egyelőre még nem akarok ezzel foglalkozni, csak a szombati meccsel. A DVSC elleni elődöntőről is csak vasárnap fogunk egyeztetni a kollégáimmal.

Annak örülök, hogy a sportújságírók ilyen nemes díjakra tartják érdemesnek a játékosaimat és egyet is értek a döntésekkel száz százalékig. Egyrészt tudom, hogy mindketten, Dani és Ádám is olyan alkat, akit ez csak még több munkára ösztönöz, de úgy is veszem, hogy ezek a díjak pozitív visszajelzések arról, milyen munkát végez a csapat és a stáb.