A budapesti csarnokhelyzet egyre fokozódik – áttekintettük a lehetőségeket, nem túl rózsás a helyzet.

…a Fradinak a SYMA-csarnok foglaltsága miatt valószínűleg ismét vidéki száműzetésbe, Dabasra kell majd vonulnia a hazai összecsapására…írta Ballai Attila a negyeddöntők párosításának kialakulása után, az EHF naptárában még ma is üres az odavágó helyszínét tartalmazó mező.

A SYMA-csarnokban játszottuk az idei Bajnokok Ligája szezont egy mérkőzés kivételével, a nyitó fordulóban még vidéken léptünk pályára, a korábbi években már megismert dabasi OBO Arénában. Ezután laktuk be a rendezvényközpontot, utólag kijelenthető, hogy remekül éreztük ott magunkat, a nézőszám – annak ellenére, hogy a hivatalos EHF jegyzőkönybe mindig ugyanazon adatok kerültek be… – folyamatosan növekedett, a Nagybánya ellen már közel négyezer szurkoló volt jelen a helyszínen.

És miért kell szinte biztosan váltanunk a negyeddöntőre? Bár a SYMA-csarnok weboldalán a programok között nem szerepel, ám április elején Budapesten rendezik a szinkronkorcsolya világbajnokságot, éppen abban az épületben, ahol a kézilabda pályát is felállították. Az edzések április 6-án kezdődnek, a hazai BL-negyeddöntő április 2-án, 15 órakor kezdődik. A jégpályaépítés és jégkészítés időigényes, egyéb előírások is lehetnek a nemzetközi szövetség által, vagy a szerződésekben, így könnyen elképzelhető, hogy időben nem férünk bele.

Budapesten kettő (esetleg három…) lehetőség adott, a legvalószínűtlenebb a HungExpo, ki tudja, hogy volt-e itt már sportesemény, engedélyeztetni kellene az EHF-fel, nagyon sok a kérdőjel.

Ott a Tüskecsarnok, amely mellett több érv is szólna, befogadóképessége kézilabda mérkőzéseken nagyjából akkora, hogy az eddig tapasztalt érdeklődést kiszolgálja, mi is gondolkoztunk már benne – az évad előtt ezt a helyszínt adtuk meg elsődleges pályaként – és a megközelíthetősége is hibátlan. Pozitívum még, hogy ezúttal talán a foglaltsággal se lehet probléma, a jégbeosztás szerint a mérkőzés hetében mindössze két edzés van a csarnokban, ez talán egy megoldható probléma. A következő foglalkozások pedig április 5-én esedékesek, a felnőtt válogatott költözik be. Mi szól ellene? Hiába volt megállapodás, végül – nyilvánosan azóta sem tisztázott okokból – mégsem ott játszottunk. Ennek ellenére talán ez volna az ideális megoldás, mind sportszakmai, mind szurkolói szempontból. Ha a két jeges edzés más helyre kerülne, időben elkészülhetne a kézilabda pálya és akár több edzésre is sor kerülhetne, így a csapat is jobban magáénak tudhatná a helyszínt.

Felvetődhet még természetesen a Papp László Budapest Sportaréna is. Amit elsőnek le kell szögezni, az az, hogy foglalt. A negyeddöntő első mérkőzésének hétvégéjén az ország egyik nagy folklór fesztiválját rendezik meg ezen a helyszínen. A kérdés az, hogy a Magyarországon a nemzetközi viszonylathoz képest is népszerűbb női kézilabdázás hazai csúcsmeccsét a nemzetközi „csúcssorozatban” meg tudnánk-e, meg akarjuk-e tisztelni azzal, hogy Magyarország legnagyobb sportcsarnokában rendezzük meg. Nyilvánvaló, hogy ez sok szereplős kérdés, nehéz út, sok buktatóval, de nem szabad elvetni, mert mikor, ha most nem, egy kis gondolkozást megér, még talán időben vagyunk.

És a budapesti helyszínek ezzel „kifújtak”, innentől jöhetnek a városhatáron túliak, az első lehetőséget fentebb már említettük, OBO Aréna, Dabas, régi ismerős, viszonylag jól bevált helyszín, ám befogadóképessége korlátos, akár több ezer érdeklődő nem lehet ott a helyszínen és akik elutaznak, azokat is pluszköltségek terhelik. Elméleti szinten esetleg felmerülhet még a Veszprém Aréna, amelynek áprilisi naptára egyelőre még üres, de ez már nagyon távol van, és a győriek hazai pályája is volt korábban, ezekért talán inkább elvetendő. Utolsónak hagytuk a „vezérsárkány” otthonát, az Érd Arénát, melynek befogadó képessége közel azonos a dabasi csarnokéval, viszont jóval közelebb van, mindkét hosszanti oldalon van lelátó, így az EHF se emelhetne kifogást ellene, talán ez a választás lenne a legkisebb rossz. Ti hol rendeznétek meg, ha választhatnátok?