Centerünk nyilatkozott a mai bajnokiról.

A Ferencváros válogatott vízilabdázója a következő mérkőzésekről azt mondta: “ahhoz, hogy a biztos negyedik helyet megszerezzük és minimum bronzmérkőzést játsszunk, a BVSC és a Szeged ellen nem veszíthetünk pontokat. Győzelmi kényszerben vagyunk, ennek az elvárásnak szeretnénk megfelelni. Ha a sérültek egy része felépül, márpedig úgy tűnik, magabiztosan várhatjuk a BVSC elleni meccset

A bajnokság középszakaszában szerdán és szombaton is mérkőzések vannak, a megfeszített tempóról Tóth Márton úgy nyilatkozott: “nehéz, de egy profi sportoló erre fel van készülve, hogy ebben az időszakban, különösen az olimpia évében, bírni kell az erőltetett tempót. Volt időnk edzeni, nem mondom, hogy nem hiányoznak az edzések, de most a meccseken és a regeneráción van a hangsúly. Bírni kell, ez a kiírás, ezt kell szeretni” – tette hozzá.

A válogatottról is kérdezték pólósunkat, a válaszokat itt olvashatjátok: InfóRádió