Ambros Martínnal közösen irányítják majd a női csapatot, a férfiak élén is váltás következik.
Sokat mondó volt, hogy Elek Gábor és Siti Bea is helyet foglalt az asztalnál, a sajtótájékoztató így a női kapitány ügyével kezdődött.
Kocsis Máté, az MKSZ elnöke elmondta, hat elvi állásfoglalást hozott az elnökség.
– mindenkori magyar kapitánynak életvitelszerűen Magyarországon kell tartózkodnia.
– ki kell dolgozni a magyar és külföldi játékosok arányára való szabályozást, hogy több magyar játékos kaphasson lehetőséget, itt a ligának lesz fontos szava
– újjá kell szervezni az edző és utánpótlás bizottságot, hogy megerősített kompetenciával rendelkezzenek
– elvárás, hogy a magyar válogatott a jövőben többet tudjon együtt dolgozni
– szükséges egy tudományos munkacsoport létrehozása
– klubok jelentősebb összeget fordítsanak az utánpótlásukra. A jelenlegi pénzügyi helyzetük ezt lehetővé teszi.
Kocsis a női válogatottal kapcsolatban hozzátette:
„Két szövetségi kapitánnyal mennénk tovább, Elek Gábort és Ambros Martínt kértük fel a feladatra, őket Siti Bea fogja segíteni. Erre az összefogásra van szükség, mindhárman képesek rá, hogy az elvesztett hitet visszaadják. Mindhárman elfogadták a felkérést” – folytatta Kocsis, akinek Pálinger Katalin női szakágvezető tett javaslatot az ideiglenes, az elkövetkező Európa-bajnoki selejtezőkre való felállásra.
Pálinger elmondta, Siti Beára hosszabb távon is számítanak a női válogatottnál, ugyanakkor az sem kizárható, hogy a Győr vagy a Ferencváros edzője az ideiglenes időszak után is maradjon.
Kocsis Máté ezután röviden ismertette a férfiválogatott szereplése kapcsán hozott döntést.
„Tekintettel arra, hogy Talant Dujsebajev nem felel meg az egyik elvi álláspontunknak, arra jutottunk közös megegyezéssel, hogy nem folytatjuk a munkát.”
forrás: nso.hu









