Nagy Dominik távozhat Diósgyőrbe.
A Nemzeti Sport értesülései szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a Ferencváros korosztályos válogatott középpályásával, Nagy Dominikkel erősítené meg a keretét.
A Törökországban edzőtáborozó diósgyőri csapat Elek Ákos mellett még egy játékost szívesen látna a csapatában. A magyar válogatott középpályás átigazolási ügye bosszantó apróságok miatt továbbra is húzódik – mint azt Árki Gábor sportigazgatótól megtudtuk, a hetek óta várt aláírt szerződés egyszer már megérkezett a klubhoz, ám hibás dátummal.
„Vezetőedzőnk alapvetően két játékos átigazolást szorgalmazza, és ennek megfelelően Elek Ákoson kívül a télen legfeljebb még egy futballista csatlakozhat hozzánk. Folynak az egyeztetések, szeretném a napokban lezárni az ügyet, és ha sikerül, a játékos azonnal a csapat után utazhatna” – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére Árki Gábor.
Értesüléseink szerint a Ferencváros ősszel jobbára mellőzött középpályásáról, Nagy Dominikról van szó. Ez esetben az sem lenne meglepő, ha a másodedző, Pisont István tanácsára kerülne Miskolcra az élvonalban már 17 évesen és 4 naposan bemutatkozó, most 20 esztendős labdarúgó, hiszen az U17-es válogatottból jól ismerik egymást. Nagy Dominik az U21-es válogatottban is szerepelt már.
Az MFK Zemplín Michalovce elleni felkészülési mérkőzésen gólt szerző Nagy nem az első ferencvárosi kiszemeltje a DVTK-nak a télen. A diósgyőri klub korábban Holman Dávidot is kinézte, aki azonban minden bizonnyal Debrecenben folytatja a pályafutását.
forrás: nso.hu