A brémaiakat választotta a Clubunk által is keresett játékos.
Szerda kora délután a Werder Bremen a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Videoton fiatal magyar válogatott középpályását, Kleinheisler Lászlót. A labdarúgó korábban próbajátékon vett részt a brémai gárdánál, ma délelőtt pedig átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, ezt követően pedig aláírta a 2019-ig szóló szerződését.
Az átigazolás kapcsán a német klub részéről a sportigazgató, Rouven Schröder nyilatkozott.
– Nagy örömmel tölt el minket, hogy hosszú távra sikerült őt megszereznünk. Egy fiatal válogatott labdarúgóról van szó, akiben igencsak nagy lehetőségek rejlenek. Alaposan feltérképeztük a játékát az edzőtáborban, és sikerült megbizonyosodtunk arról, hogy László egy minőségi futballista, aki nemcsak a jövőben, hanem már ebben a szezonban is nagy segítségünkre lesz – fogalmazott.
Kleinheisler átigazolásáról a Videoton hivatalos honlapja is beszámolt.
„Az előző idény végén klubunk szeretett volna szerződést hosszabbítani a tehetséges fiatal középpályással, Kleinheisler László azonban másként képzelte el a pályafutását, és nem fogadta el a Videoton FC ajánlatát. Az elmúlt félévben a Vidi vezetősége azon dolgozott, hogy sikerüljön olyan megoldást találni, ami mindkét fél számára kedvező. Közben Kleinheisler a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn nyújtott teljesítményével nemzetközileg is felhívta magára a figyelmet. Több konkrét ajánlat is érkezett érte különböző országokból. A legnevesebb érdeklődő klub a Bundesligában szereplő Werder Bremen volt, amelynek az edzőtáborában Kleinheisler a Vidi engedélyével néhány napon keresztül együtt készült a német együttessel, és felkészülési mérkőzésen is pályára léphetett. Ezt követően a német klub ajánlatott tett a megvételére. Klubunk hosszas tárgyalássorozat után végül olyan megállapodást kötött a Werder vezetőivel, amely mind a Vidi, mind a játékos számára a lehető legjobb megoldást jelentheti. Kleinheisler László személyében a magyar bajnokságból szerződött labdarúgó a világ egyik legerősebb bajnokságába, a Bundesligába” – írja a vidi.hu.
Forrás: csakfoci.hu









