Fontos meccset rontott el jégkorong csapatunk.

Ferencváros 2-5 Debreceni HK
Harmadok: 0-1, 1-3, 1-1
Gólok: Rafaj (+1, Tendler, Manninen), Dubek (Rafaj, Hietamaki)

A mai nem a mi napunk volt, a korábbiakban látott csapat nem találta önmagát, ennek ellenére mégis mi kerülhettünk volna előnybe, Tendler hagyott ki egy szólót, majd a továbbiakban is próbálkoztunk, de igazán nem tettük próbára Vay kapust. Aztán egy ellentámadásból ott volt a vendégek vezető gólja, korábbi csapatkapitányunk, Berta lőtte ki a hosszút. A második harmad gyors kiállítást hozott, amit ha nehezen is, de kihasználtunk, átcsorgott a korong Rafajhoz, aki éles szögből lőtt erősen az üresen maradt kapuba. Nem örülhettünk sokáig, egy szerencsétlenül megpattanó pakk és máris újra hátrányban voltunk. A kicsit erőtlen támadásaink mellett újabb két gólt lőttek a debreceniek, egyik alkalommal sem állt védelmünk a helyzet magaslatán. Az utolsó húsz perc elejét nagyon megnyomtuk, így kellett volna végig, a DHK ki se jött a harmadából kis túlzással. Tendler hatalmas vasat lőtt, majd végül góllá érett a fölény, a kapu mögül adtak vissza Dubekhez, aki laposan lőtte el a játékszert Vay alatt. Halvány reménysugár volt ez, ami el is tűnt gyorsan, egy éles szögből leadott vendég lövést nézett el Budai, amivel kialakult a végeredmény.

Greg Lindqvist

A Debrecen nagyon okosan játszott ezen a mérkőzésen. Nem mi szereztük az első gólt, ami sorsdöntő egy ilyen védekező típusú csapat ellen. A mérkőzés 80%-ában véleményem szerint nálunk volt a korong, saját számításunk alapján 43 lövésünk volt, de csak két gólig jutottunk. Még mindig a kezünkben a sorsunk, holnap edzés, csütörtökön pedig irány Kaposvár, a MAC következik.