Nerea Pena és Szikora Melinda vezérletével két vállra fektettük a norvégokat.
Ferencváros 30-27 (19-14) Larvik HK
Gólok: Pena 9, Hornyák 5, Szucsánszki 4, Szekerczés 3, Kovacsicz 2, Szamoránsky 2, Zácsik 2, Mészáros 1, Schatzl 1, Szarka 1
Kijelenthető, hogy teljesen belaktuk a SYMA-csarnokot, az idei Bajnokok Ligája szezonban első alkalommal kelt el az összes jegy a megnyitott szektorokba, remélhetőleg a továbbiakban a csapat jó teljesítményének köszönhetően fokozódik majd az érdeklődés és további lelátórészeket kell majd megnyitni, hogy minél többen szurkolhassanak a helyszínen a lányoknak. Nem csoda tehát, hogy remek hangulat fogadta a két gárdát. Kicsi könnyebbséget jelenthetett számunkra, hogy a Larvik nélkülözni kényszerült dán válogatott hálóőrét, a világbajnokságon remek formában védő Toftot. Kis túlzással rajt-cél győzelmet arattunk, hiszen döntetlen sem volt az állás 2-2 után többet, de azért nem volt ez olyan könnyű meccs. Az elején Nerea Pena vette hátára a csapatot, hozzá társultak be néha a többiek a góllövésben, hátul pedig egész jól zártunk. Amikor Penára már kicsit jobban figyeltek, akkor Hornyák és Szucsánszki használta ki, hogy több terület adódott előtte, és ekkor már Szikora is kezdett belelendülni. A félidő előtt pár perccel sajnos egy magáról megfeledkezett egyén vagy pohárból vagy máshonnan folyadékot továbbított az addig korrekten fújó játékvezető páros egyike felé, célba is talált, ekkor rövid szünet következett, az igazi hatásait tettének a második fél órában lehetett érzékelni…
A folytatásban előbb egy szinte páros kiállítás következett, előbb Mörk, nem sokkal később pedig Hornyák állt ki, majd jött a neheze. Sorozatban három – előbb Szucsánszki, majd Szarka, végül pedig Mészáros – két percet kellett „kibekkelnünk”, ami éreztette hatását, de Szikorának – csak a mai védéseiből összeállítható lenne a forduló TOP5 listája – valamint a Larvik játékosainak köszönhetően nem tudtak igazán élni a vendégek a lehetőséggel, Melinda világklasszis formába lendült, a norvégok pedig talán túl nagy gólokat akartak szerezni, ilyenkor pedig inkább jönnek a hibák. A heteseket is bőkezűen osztották a macedón bírók, ebből kettőt elhibáztak, majd Nora Mörk állt oda és hatból hatot bevágott – nálunk Szekerczés háromból hármat. Háromnál kisebbre azonban nem csökkent a különbség, ami dicséri a fantasztikus csapatmunkát. A végén még egyszer kiküldték Szucsánszkit, ám ez már csak a kozmetikázásra adott lehetőséget, két góllal ismét háromra jött fel a Larvik, a vége 30-27! Most egy kicsit nagyobb szünet következik, folytatás február elején, a Nagybánya otthonában.
Szucsánszki Zita
Remélem, ezen a tornán a későbbiekben is marad és javulni fog ez a jó forma. Annak örülök, hogy hazai pályán le tudtuk győzni a Larvikot, ez nagyon fontos volt. Ha kint Rosztovban Zácsik Szandra és én is hozzá tudunk tenni, akkor az is meg lehetett volna. Akkor nagyon haragudtam magamra, mert nem jött ki a lépés, de most sikerült. Lehetőségünk volt arra, hogy jó játékot mutassunk a pályán. Belülről nehéz volt a második félidő közepétől nagyon lassan telt az idő, és fogyott az előnyünk. A siker kulcsa az volt, hogy felgyorsítottuk a támadójátékunkat, és a védekezés is jó volt. Az már csak plusz, hogy Szikora Melinda jól védett.
Elek Gábor
Egy köpés majdnem megfordította ezt a mérkőzést… Pedig végig hatalmas volt a kapusok közti különbség, támadásban is voltak nagyon jó szakaszaink, emellett végig küzdöttünk, volt hitünk, még akkor is, ha akadtak közben gyengébb időszakok is. Nagyon fontos győzelem volt ez, nyertünk három nyugodt hetet a következő BL-meccsig.




