Ugyanis a kapusunknak kiadott edzésterv főleg futást tartalmazott.
Dibusz Dénes
A téli szünetben sem unatkoztam, mert bár jutott idő a pécsi és sellyei kirándulásra, a családra és a barátnőmre is, azért a szabadság nagy része mégiscsak edzésekkel telt. Nem unatkoztam, hiszen két programot is kaptam, az egyik a Fradi szakmai stábjától, a másikat pedig Bernd Storck szövetségi kapitánytól – a kettőt összegyúrva készültem a szerdai első edzésre.
Természetesen senki se gondoljon varázslatra, a gyakorlatok zöme ugyanis futásra épült, és a kondíció javítását, illetve szinten tartását szolgálta. Az edzéstervnek tudható be, hogy az ünnepek között és alatt a családdal találkoztam, a labdával viszont nem.
Mindent kibír az ember, csak a hó ne essen… Bár jól jött a téli pihenő, ám azért dolgozom, hogy a kihagyás ne befolyásolja a formámat. Nagy harc várható a válogatott keretbe kerülésért. Ám az egészséges verseny jót tehet a pályázóknak, a játékosok csapatainak, és jót tehet a válogatottnak is. A Ferencváros kapusaként én is azon leszek, hogy védéseimmel segítsem csapatomat és hogy ott lehessek a három utazó kapus között.
NS









