Nagy különbséggel, ámde nem túl jó játékkal vertük a kék-fehéreket.
Ferencváros 36-22 (18-8) MTK
Gólok: Szucsánszki 9, Schatzl 5, Szekerczés 5, Hornyák 4, Lukács 4, Szamoránsky 3, Pena 2, Zácsik 2, Cifra 1, Mód 1
Amit sokan mondtak a mérkőzés előtt, hogy legfontosabb a sérülések elkerülése, azt csak másodpercekig tudtuk hozni, a meccs első ziccerénél Kovacsicz Mónika rálépett Szádvári Krisztina lábára és kiment a bokája, nem folytatta a játékot, remélhetőleg csak elővigyázatosságból. Helyére Lukács érkezett a pályára. Gyorsan elhúztunk 4-0-ra, amire időkéréssel válaszolt „Vova”, az MTK mestere. Igazán nagy ellenállást nem fejtett ki csapata ezután sem, még Szikora is jól védett, a szünetre ennek köszönhetően tíz gólos lett a különbség. Kölcsönjátékosunk, a fiatal tehetség, Faluvégi kétszer talált be nekünk.
A második félidőt nagyon sok hiba jellemezte, sok ziccert hibáztunk, így volt, hogy közelebb kerültek a vendégek hozzánk. Sajnos egy kényszerszünetet is be kellett iktatni, a lelátón egy idősebb szurkolótársunk rosszul lett, Pavlik doktor és a helyszínen tartózkodó mentők ellátták, infúziót is kapott, majd kórházba szállították, mielőbbi jobbulást kívánunk neki! A játékidő lassan lecsordogált, az MTK talán el is fáradt, a különbség pedig újra tíz fölé nőtt, a végére tizennégy lett. Nem volt igazi a főpróba, de ha visszatekintünk a múltba, ez jót jelent, ilyen esetekben általában jól sikerültek a soron következő nemzetközi mérkőzések. Legyen így Rosztovban is!
Schatzl Nadine
Jól kezdtük a a találkozót, hajtós első félidő volt, érvényesült az akaratunk. Ezután bent maradtunk az öltözőben és rengeteg ziccert hibáztunk, amit ki is használt az ellenfelünk. Sajnos, így nem sikerült a második félidőben azt a különbséget hozni, amit az elsőben produkáltunk.Elek Gábor
A legutóbbi mérkőzéshez hasonlóan jó első félidő után, rettenetes második játékrészt produkáltunk. Így nem lehet visszaállni a mérkőzésbe, ahogy most a játékosok tették.




