Korábbi középpályásunkat az Eintracht Frankfurt vásárolta ki kínai csapatától, így harmadszorra igazolt a német első osztályba.

– Az nem vetődött fel önben, hogy Kínából ne Németország, hanem Magyarország felé vegye az irányt?
– Volt érdeklődés otthonról is, de nem gondoltam azt, hogy haza kellene jönnöm. Ha valakit egyidejűleg a Bundesligába is hívnak, szerintem inkább azt választja. Azt nem jelentem ki, hogy soha nem játszom már az NB I-ben, ám egyelőre nem aktuális a kérdés.

– Viszont egy másik kérdést sem árt tisztázni…
– A válogatottság, igen… Lerágott csont, de mivel az utóbbi napokban egyre több spekuláció látott napvilágot, valóban nem árt tisztázni. Mindenekelőtt ezúton is szeretnék gratulálni a válogatott tagjainak, hogy kivívták az Európa-bajnoki részvétel jogát, szívből örülök neki! Sok mindent mondhatnak rám, de azt nem, hogy irigy vagyok. Nekem is volt lehetőségem rá, hogy kijussak Eb-re vagy vébére, fájdalom, hiába viseltem ötvenegyszer a címeres mezt, nem jártam sikerrel. A többiek sikere ugyanakkor boldoggá tesz. Az ellenben bosszant, hogy némelyek már azt pedzegetik, hogy azért igazoltam Németországba, mert így akarok visszatérni a válogatottba. Nos, ezzel kapcsolatban két megjegyzésem lenne. Egy: a válogatottságot kétezer-tízben lemondtam, és nem az a típus vagyok, aki megváltoztatja a véleményét. Kettő: szégyellhetném magam, ha azok után, hogy mások végigküzdötték a selejtezősorozatot, csak úgy besétálnék az Eb-re. Ha valaki most garantálná, hogy Franciaországban döntőt játszik a magyar válogatott, akkor sem térnék vissza.

– Úgy tudom, az elmúlt években több szövetségi kapitányunk is próbálta visszacsábítani…
– Nem volt olyan, aki ne tett volna legalább egy kísérletet, de bármennyire is megtisztelő volt, hogy számítottak volna rám, magamban ezt a témát már kétezer-tízben lezártam. Most is csak azért beszélek róla, hogy megelőzzem a további találgatásokat. Az Eb alatt ülök majd a tévé előtt, és szurkolok a csapatnak. Ahogyan szorítottam például a debrecenieknek is, amikor a Bajnokok Ligájában szerepeltek. Nekem öt perc jutott a BL-ben, nekik hat csoportmeccs. Mégsem cserélném el velük a karrieremet, mint ahogy az Eb-re készülő válogatott játékosaival sem. Szóval ne aggódjon senki, nem azért lettem a Frankfurt futballistája, mert újra válogatott akarok lenni. Az a fontos, hogy Magyarországon most mindenki boldog. Boldogok a labdarúgók, boldogok az edzők, boldogok a szövetség vezetői, boldogok a szurkolók.

Teljes beszélgetés: NSO