Nemcsak Clubunk, de mi is eredményes évre tekinthettünk vissza, gondoltad volna, hogy több mint 21 milliószor nyitották meg az oldalunkat 2015-ben?
Ismét eltelt egy esztendő, december közepén az oldal is egy évvel idősebb lett, a hetedik születésnapunkat hagytuk magunk mögött. És milyen volt az évünk? Örömteli, hogy az olvasóink száma tovább növekedett, tavaly közel 850.000 egyedi látogatóról írhattunk, azaz ennyien nyitották meg legalább egyszer az oldalt, ez idén közel 860.000 lett, egészen pontosan 858.353, a világ minden tájáról, ahogy legutóbb, úgy most is 152 országból érkeztek a böngészők. Fontos kiemelni, hogy ez a Google által szolgáltatott statisztikai adat, a WordPress által nyújtott mérés milliós nagyságrendet (2.5m) jelzett vissza, mi mindkét adatot megosztjuk, de hozzátesszük, hogy a Google-t szokták pontosabbnak tartani. Az oldalletöltések között nagy különbség nincsen, ami látható is az alábbi grafikából, amit a gépházból állítottunk össze:
A statisztikai adatok szerint 2014-hez képest az oldalletöltések számában visszaesés történt, ami várható is volt, hiszen ebben az évben már teljes egészében a Disqus-rendszer működött, az új hozzászólások megjelenítéséhez nem kellett újratölteni az oldalt, ezzel is csökkent a terhelés, de még így is a húszmilliós határ felett maradtunk.
Szerencsére a technikai problémák elkerültek minket, csak előre tervezett leállások voltak, azok is pár másodpercesek, amit reményeink szerint olvasóink nem észleltek. Az egyedüli nehézséget néha napján a UPC jelentette, megesik, hogy bizonyos helyek felé kiesik a szolgáltatásuk rövid időre, ilyet mi is tapasztaltunk, ilyenkor ajánlott a mobilinternet használata, ha van rá lehetőség, egyébként pedig a várakozás, hogy helyre álljon a rend. Változott az oldal megjelenése is, nem túl nagyot, de azért észrevehetően, emellett a mi háttér munkánkat könnyítette meg ez a kis fejlesztés, amely már évek óta aktuális volt, most sikerült végre rászánni magunkat és véghez is vinni, a végeredménnyel elégedettek vagyunk.
2015-ben 4450-nél is több cikk jelent meg az oldalon, ezzel a korábbi napi olvasnivaló átlagot kettővel növeltük 12-re. Nem egy nagy érdeklődést vonzott bejegyzés született, közülük a legtöbb letöltést a paksi vendégjátékunk hozta, amelyet nem közvetített a televízió, 24.000-nél is többször töltöttétek be az élő közvetítést. Ezt a meccset követi szorosan a Zseljó elleni boszniai visszavágó, valamint a Haladás elleni idénynyitó (23-23.000-nél több betöltés), utóbbinál nem véletlen, a térségben kialakult vihar miatt az összes telekommunikációs szolgáltatás megadta magát. A legtöbb hozzászólást a Zsejló elleni második mérkőzés élő közvetítése (azaz nem közvetítése, mivel nem tudtunk internetkapcsolatot létesíteni a helyszínen…) hozta, majdnem négyezret. Nagy lemaradásban követi a dobogón Somalia Franciaországba igazolása (2.600+) és a Haladás elleni szezonnyitó (2.300+), ahol feltoldosultak az érzelmek a közvetítés megszakadása miatt. Összesen közel 615.000 hozzászólás érkezett a cikkekhez (2.600+ felhasználótól), ez jóval több, mint az elmúlt évben (~400.000). Norbi91 (P & S) több kényszerszünet miatt leszorult a megmondóember trónjáról, 2015-ben ez a cím spurs1970-t illeti meg.
A közösségi oldalakon is – ha nem is olyan nagy léptékkel, mint korábban – haladunk előre. Facebook-oldalunk a cég nagytakarítását kicsit megszenvedte, több száz kedvelőnket (inaktív vagy egyéb szempontoknak nem megfelelő felhasználó) törölték tavasszal, innen sikerült újra növekedő pályára állítani ezt a mutatószámot, és átlépni a Mészöly-határt (21.000). YouTube csatornánk is mérföldkőhöz érkezett, a videómegtekintések száma átlépte az 1.000.000-t. Legnézettebb felvételünk Böde Dani őszinte megnyilvánulása volt (150.000+), ahol elmondta, szarul esett neki, hogy nem kapott válogatott meghívót, ezt követte aztán a Haladás elleni szezonnyitó összefoglalója, ahol mindenki megnézhette az „elveszett” gólt. Az évadban a nyakunkba vettünk egy kellemes (na jó, néha azért kellemetlen is…) terhet, vállaltuk, hogy a MOL Liga TV megszűnése után elkészítjük a jégkorong csapatunk hazai mérkőzéseiről szóló gólösszefoglalókat, ezt azóta tartjuk is, olyannyira, hogy a szakosztályunk az egyetlen a ligában, amely minden hazai meccsről rendelkezik összeállítással. Továbbra is van Twitter hírfolyamunk és Google Plus oldalunk, mindkettőt többen követik figyelemmel, mint korábban.
Jobb adni, mint kapni, tartja a mondás, idén is – hála Nektek! – több fradista kezdeményezést tudtunk támogatni vagy akár indítani. Szokás szerint teret adtunk az összes jótékonysági gyűjtésnek, remek közösségünkön belül szerveződik és működik a Gyere meccsre!, amiért nagy elismerés illeti a szervezőket. A nyáron meglátogattuk Sly barátunkat és nagypapáját, meglepetéseket is vittünk nekik. Anyagi támogatással segítettük a Tempó Fradi! alapítványt a dr. Lakat Károly emléktábla ügyében és Hacker Gábor szurkolótársunkat rehabilitációjában. És csatlakoztunk a Jézuska járat kezdeményezéshez, így teljesítve egy fradista gyermek karácsonyi kívánságát, testvérével és édesapjával a helyszínen tekinthették meg az őszzáró derbit. Góltotó játékunk továbbra is igen népszerű, a díjazás idén is egyedülálló lesz, és a jelenlegi állás szerint elképzelhető, hogy az évek során először egy tippelőnk másodszor lesz totókirály!
Próbáltunk eleget tenni a „Mi mindenhol ott vagyunk” érzésnek, ez persze sajnos nem kivitelezhető szó szerint, de azért talán nem vallottunk szégyent, az Európa Liga selejtezőben is ott voltunk minden mérkőzésen: Emmenben és Szarajevóban is, tudósítottunk a II. Kocsis Sándor emléktornáról és persze a kiemelt látványsportágakban szereplő szakosztályoknak (foci, kézilabda, jégkorong, vízilabda) a helyszínen szurkoltunk hazai pályán majdnem mindig és sokszor idegenben is, ezekről a szokásos élő közvetítésekkel és meccsriportokkal jelentkeztünk.
Boldog, Fradi sikerekben gazdag új évet kívánunk mindenkinek!
Az Üllői129 szerkesztősége