A hagyományos Csarnok-kupán játszanak a ZTE 2002-es bajnokcsapatával holnap.

Az öregfiúk veszik birtokukba a parkettet, ám a nap csúcspontjaként újra összeáll a ZTE FC 2002-es bajnokcsapata, hogy megmérkőzzön az FTC öregfiúkkal egy gálamérkőzés keretében. A ZTE FC együttesét ki más, mint Kocsárdi Gergely akkori csapatkapitány, ma pedig már az egerszegiek klubigazgatója „rántotta össze”, aki szívesen vállalta ezt. A 2002-es bajnoki cím óta még sohasem állt össze a kék-fehérek felejthetetlen együttese. Ilyen létszámban semmiképpen, ám így is lesznek hiányzók. Turi Géza, Radoslav Král, Egressy Gábor, Udvari Tamás, Róth Ferenc, Andrej Dobljanszkij nem tudnak eljönni, Kenesei Krisztián, Urbán Flórián befuthat és Balog Csaba is. Akik viszont itt lesznek, s ezt Kocsárdi Gergely szerdai érdeklődésünkre megerősítette: Bardi Gábor, Csóka Zsolt, Nagy Lajos, Darko Ljubojevic, Molnár Balázs, Radu Sabo, Liviu Bonchis, Józsi György, Babati Ferenc, Szamosi Tamás, Waltner Róbert és Bozsik Péter vezetőedző.

Azt gondolom, hogy a vártnál is jobban sikerült összehozni a 2002-es csapatot – árulta el Kocsárdi Gergely megkeresünkre. – Azok, akik ma már eltávolodtak Zalaegerszegtől, s gondolok itt Szamosi Tomira, Darko Ljubojevicre, aki ma már a bosnyák szövetség alelnöke, továbbá Radu Sabóra vagy Nagy Lajosra, szinte azonnal igent mondtak. A többieknek is tetszett az ötlet, de vannak objektív okok, ami miatt többen nem jöhetnek. Korábban akadtak összejövetelek, de azokon főleg a klub akkori vezetői vettek részt, illetve csak pár játékos. Alapvetően a Csarnok Kupa szervezői keresték meg a ZTE FC-t, hogy segítsenek egy gálamérkőzést összehozni és Kocsárdi Gergely elmondta: benne ötlött fel, mi lenne a 13 évvel ezelőtti bajnokcsapatot összehozni.

A ZTE FC az FTC öregfiúkkal találkozik pénteken este várhatóan fél nyolc után. A fővárosiaknál olyan ismert nevek lesznek, mint Hajdú Attila, Fischer Pál, Szűcs Mihály, Bánki József, Keller József, Lisztes Krisztián vagy Telek András, illetve Sorin Botis. Megkérdeztük Kocsárdi Gergelytől, elsősorban kiknek szól ez az összejövetel: a szurkolóknak, vagy a csapatnak, hogy újra találkozhasson?

Azt gondolom, hogy a szurkolóknak, hiszen 13 éve nem láthatták a bajnokcsapat tagjait együtt, ráadásul játék közben. S az sem véletlen, hogy az FTC-t hívtuk, hiszen éppen a Fradi elleni hazai találkozón biztosítottuk be a bajnoki címünket. Természetesen a gálameccs után nem hagyjuk ki a lehetőséget, összeülünk, s meghívtuk erre a találkozóra az akkori vezetőket és a csapat mellett dolgozókat is – válaszolta Kocsárdi Gergely.

Kerkai Attila – ZAOL