A Haladás és ZTE korábbi játékosa értékelte a tegnapi meccset.
Kereki Zoltán
Elég sok NB I-es mérkőzést látok ellenőrként, így nagy tapasztalattal a hátam mögött mondhatom, hogy kiemelkedő színvonalú találkozó volt. Az első 15-20 percben óriási volt az FTC fölénye, sok lehetőséget alakítottak ki. Utána kiegyenlítődött a mérkőzés, inkább a Videoton irányított. A második félidő elején Thomas Doll behozta Radót, ami a 3-4-2-1-es kezdeti hadrenden szerkezeti változtatás volt. A Vidi 4-5-1-gyel játszott. A második félidőben már kevésbé volt jó a játék, de ismét a Fradi volt fölényben. A labdabirtoklás sok esetben igazi mércéje a teljesítménynek, ebben pedig 65-35% arányban a Ferencváros volt jobb. Már a második félidő előtt azt gondoltam, aki egy gólt rúg, megnyeri a meccset. Ez is történt. A gól után még három 100%-os ziccert alakított ki a hazai csapat. Ami nem tetszett, az a szabálytalanságok száma és durvasága. Sok alattomos faultot láttam, de összességében jó mérkőzésen szurkolhattak a kilátogató nézők.




