Korábbi csatárunk, a Videoton jelenlegi vezetőedzője nyilatkozott a mai meccs előtt.
Horváth Ferenc
Ellenfelünket rendkívül jó csapatnak tartom, játékosaik nagy önbizalommal játszanak. Néhány együttes ellen sokszor már ez is elég a sikerhez, de mi természetesen nyerni szeretnénk a Ferencváros ellen is, ez a célunk. Sok időnk nem maradt külön a Fradi ellen készülni, de igyekeztünk intenzíven kihasználni ezt a pár napot. A pályán megpróbáljuk megkeresni a zöld-fehérek gyenge pontjait, és bízom benne, hogy az adódó lehetőségeket hatékonyan kihasználjuk majd szerda este. Nagyon fontos az, hogy le tudjuk zárni a területeket a hazai játékosok előtt, hogy ne legyen helyük lendületből jönni, ebből viszont nekünk váltani kell, és be kell indulnunk az általuk szabadon hagyott részekre.









