A december 5-én kezdődő VB-re készülő Szanit kérdezték.
Zácsik Szandra
Még nem tartok száz százaléknál, de remélem, hogy egyre jobb leszek. Elsősorban lövőerőben és állóképességben érzem, hogy még fejlődnöm kell, főleg utóbbiban nem tartok ott, mint a kihagyásom előtt. A Győr elleni meccsen átszakadtak bennem a gátak, abból a játékból önbizalmat meríthettem, amire nagy szükségem volt. Addig elég türelmetlen voltam magammal szemben, mert ugyan tisztában voltam vele, hogy meg tudom csinálni, de valamiért mégsem ment. Ez nagyon idegesítő volt.
Sokáig úgy volt, ha az első két lövésem nem sikerült, akkor azzal lehúztam magamat. Ezen a „hülyeségemen” most tudatosan próbálok túllépni, hogy akkor se szálljon el az önbizalmam, ha nem jönnek be a megoldásaim az elején. Jókor döntöttem úgy, hogy szünetet tartok. Már olyan hullámzó volt a teljesítményem, hogy szükségem volt erre a pihenőre, ami a gyerekem megszületésével együtt nagy lökést adhat nekem. Amikor visszamentem a Fradiba, Gábor is tudatosította bennem, hogy átlövő vagyok, és így számít rám, nem egy „bujkálós” játékosra van szüksége, aki cikázik az ellenfelek között. Utóbbira megvannak már az emberek, nekem kilenc-tíz méterről fel kell ugranom és át kell lőnöm. Igyekszem tartani magam ehhez, legalább nem ütnek-vágnak annyit, mint a kapuhoz közelebb érve.
Dániában anyukám vigyáz Hannára éjszaka, így tudok majd pihenni. Ha lesz egy kis szabadidőm, akkor vele leszek, biztos fel fog tölteni. Megnyugtató lesz nekem a csoportkör alatt. Két meccsemen volt ott a helyszínen mostanában, a Győr és a Fleury ellen, azok elég jól sikerültek, rossz hatással biztos nem lesz rám a jelenléte. Szerintem ez egy sokra hivatott csapat, meglehet a négybe jutás, amit a kapitány is szeretne. Az ukránok elleni meccsek nem voltak annyira mérvadóak, de a védekezésünkön biztosan kell még csiszolnunk a rajtig. A Bajnokok Ligájában az egész csapat számára nagy eredmény lenne a négyes döntőbe jutás. A legnagyobb álmom azonban az olimpiai részvétel, mint szerintem minden játékosnak, akinek még nem volt része benne.




