Több alapember nélkül, sok fiatallal vertük magabiztosan a KSI-t.
Ferencváros 16-7 KSI
Negyedek: 6-0, 3-1, 4-3, 3-3
Gólok: Cuk 3, Dőry 3, Kolozsi 2, Marnitz 2, Avramovics 1, Irmes 1, Jansik 1, Marnitz 1, Pohl 1, Roach 1, Vogel 1
Se a válogatottban bizonyító Tóth Márton, se a csapatkapitány Nyéki Balázs nem ugrott vízbe az év utolsó bajnoki meccsén. Ennek ellenére könnyen érvényesítettük akaratunkat, a vendégeknek helyzete is alig akadt, az első negyedet nullára hoztuk, a másodikat is majdnem, 9-0 után sikerült gólt szereznie ellenfelünknek. A következő nyolc percet megnyertük, az utolsó játékrészben pedig „ikszeltünk”, a mérkőzés második felében már kicsit esett a koncentráció, amely azért nem meglepő, ekkora előny tudatában nehéz végig a maximumot nyújtani. Ami pozitívum, hogy a fiatalok éltek a lehetőséggel, jó teljesítményt nyújtottak.
Varga Zsolt
A mérkőzés képe olyan volt, amilyet szerettem volna. Azt kértem mindenkitől, hogy annak ellenére, hogy elfáradtunk a hétvégén száz százalékos komolysággal vegyük ezt a mérkőzést. Sokat és jól játszottak a fiatalok, elégedett vagyok a hozzáállásukkal.




