A volt szövetségi kapitány nyilatkozott a kijutásról.

Hogyan értékeli a sikeres Eb-kvalifikációt?

– Összességében egy csodálatos dolog történt, 44 év után. Ez egy olyan meccs volt, ahol Norvégiának tulajdonképpen esélye sem volt – a magyar válogatott rendkívül elszántan játszott és nagyon jól védekezett. Nagyon jól nézett ki a csapat. Megérdemelték a kijutást, a csapat és az ország is.

Mennyire érzi a magáénak a sikert?

– Ahhoz képest, amikor átvettem a csapatot, tartottam a szavam, mind a pontok, mind a játékstílust illetően. Talán adtam egyfajta alapot Bernd Storck munkájához, aki talán meg is tartott abból jópár dolgot, nagyon örülök annak, amit a csapattal elért. A válogatott sokat fejlődött, de nem csak miattam, a játékosokat is dicséret illeti, nem könnyű három edzővel is dolgozni ilyen rövid idő alatt.

Beszélt-e már Bernd Storckkal a meccs óta?

– Láttam, hogy keresett a meccs után, elég későn, amikor már aludtam. Biztos, hogy a napokban sort kerítek arra, hogy gratuláljak neki szóban is.

Mit jelent Magyarország számára a kijutás?

– Rengeteget fektettek otthon a labdarúgásba, az utánpótlásba, a stadionokba, és úgy általában. Amikor felkértek, nagy lépést kellett tennem az utánpótlásból a felnőttek közé, ha nem lettek volna jók az eredmények, talán soha nem lehettem volna később vezetőedző. De vállaltam a kockázatot, mert fontos volt az országnak.

Mire lehet képes a magyar válogatott Franciaországban?

– Nagyon fontos lesz a csapatszellem, de egy ilyen torna amúgy is új lendületet és személyiségfejlődést jelent egy futballistának. De talán azt is, hogy a legközelebbi selejtezőket is sikerrel veszik majd. Hatalmas motivációt jelent az Eb-re jutás a következő generációknak is, akárcsak az edzőknek és a szövetség alkalmazottjainak. A csapat sokat fejlődött mentálisan már eddig is, ezt láthattuk a két sorsdöntő meccsen is.

forrás: csakfoci.hu