Nagy Ádám örül, hogy sikerült jól beszállnia a meccsbe – a tegnapi napon Norvégiában pályára lépő két Fradi-játékos értékelt.
Gera Zoltán
Nagyon nehéz mérkőzés volt. A kelleténél kicsit lassabban kezdtünk, de miután az első pár percet sikerült átvészelnünk, jól játszottunk. Ki tudtuk hozni a labdát, helyzeteink voltak, és a vezetést is megszereztük. A második félidő még nehezebb volt, kevesebb energiánk maradt előre menni. Összességében elégedettek lehetünk, hiszen nem csak fontos idegenbeli gólt lőttünk, hanem nyerni is tudtunk. Ahogy eddig, most is az volt a kulcs, hogy szervezetten játszottunk, ez az erősségünk. Emellett plusz motivációt jelentett a csapat számára az a nagyon rossz hír, amit reggel kaptunk szegény Fülöp Marciról. Ilyenkor az ember jobban értékeli az igazán fontos dolgokat az életben. Ma a pályán Marciért is küzdöttünk.
Nagy Ádám
Azt beszéltük a meccs után az öltözőben, hogy biztosan érdekes összefoglalót lehetne készíteni a meccsből, gyakran forogtak veszélyben a kapuk. Ilyen meccsbe kicsit nehéz beszállni, de örülök neki, hogy nekem és Lovrencsics Gerinek is jól sikerült. A visszavágón is a maihoz hasonló taktikus játékra lesz szükség, és akkor meglehet az Eb-részvétel.