A kapitány szerint csatárunk erényei hazai pályán érvényesülhetnek.
A német Kickernek adott interjút Storck.
– Ma Norvégiában kell fellépnie Magyarországgal. Még mindig ötven-ötven százalékosnak látja a továbbjutási esélyeket?
– Természetesen. Jóllehet a norvégok a favoritok, ha megnézzük, hol szerepelnek a játékosaik. De ugyanannyi esélyünk van. A selejtezőben jó eredményeket értünk el, biztosan álltunk a lábunkon. Nekik is meg kellene verniük bennünket. Fejlődni akarunk, irányítani, nem csupán reagálni. Birtokolni szeretnénk a labdát, nem pedig a „rúgd és fuss!” módszert alkalmazni. Jó úton járunk.
– Nem zavarja, hogy Magyarország évtizedek, pontosabban szólva 1981 óta nem tudott nyerni Norvégia ellen?
– Nem, egyáltalán nem. Nem gondolok rá, nem is érdekel. Csak a jelenre gondolunk, nem a múltra. A mostani generáció számára a playoff történelmi eredmény.
– A mostani felkészülés során van először ön mellett Andy Möller, illetve Holger Gehrke kapusedző. Mit remél tőlük?
– Még profibbá akartuk tenni a szakmai munkát. Ezért fontosak mindketten. Inspirációt és új ötleteket hoznak. Andy az eredményeinek köszönhetően motiválhatja a játékosokat, segíthet nekik. Holger a nagy tapasztalatával új lendületet adhat a kapusoknak. Ebben a fázisban ez nagyon fontos.
– Oslóban le kell mondania a sárga lapok miatt eltiltott Juhász Rolandról, a védelem főnökéről. Lehet egyáltalán pótolni a rutinos játékost?
– Igen, ez már korábban megmutatkozott, legutóbb akkor, amikor Románia ellen sérülés miatt kivált. Akkor a Wisla Kraków-t erősítő Guzmics személyében fiatal játékos jött be, aki megállta a helyét. Nagyon erős a fejjátéka – erre szükségünk less a norvégok ellen. Így nyugodtan veszem tudomásul Juhász hiányát.
– Két Bundesliga-profi, Szalai Ádám és Stieber Zoltán személyében két olyan játékost is meghívott, aki alig jut szóhoz klubjában. Ez azt is mutatja, milyen kevés lehetősége van a válogatásnál?
– Ezt nem így látom. Magyarországon is vannak tehetséges játékosok. Ádámot láttam a Hamburg ellen futballozni, nagyon tetszett. Sokat dolgozik a letámadásnál, ami a csapat szempontjából nagyon fontos. Különösen Norvégiában lesz rá szükségem, mert tudja, hogyan segíthet a csapatnak. Stieber Zoltán pedig a jelenlétével jót tesz a csapatnak, pozitív beállítottságú. Könnyedségével, gyorsaságával nagyon fontos a számunkra. Biztosan segít nekünk.
– Hogyan érzi, Böde Dánielt kötelező volt meghívnia, mert a Feröer elleni két góljával tulajdonképpen megmentette a playoffbeli szereplést?
– Nem, nem érzem, hogy kényszer lett volna. Böde egyértelműen egy tizenhatoson belüli játékos, aki a playoffban mindenképpen a hasznunkra válik. Megpróbálom a maximumot tenni a csapatért. Böde a tizenhatosra termett, de nem hiszem, hogy Oslóban olyan sokat lennénk a tizenhatoson belül. Harcmodora a hazai mérkőzésen jobban érvényesülhet.
– Mit kíván a 39 éves Király Gábornak a századik válogatott mérkőzésére Oslóban?
– Kapott gól nélküli meccset. Ez nagyon fontos egy kapusnak. Király Gábor nagyszerű személyiség, játékban van, tapasztalt. Számára kihívás, hogy Franciaországba vezesse a csapatot.
– Magyarországon meglepve fogadták, hogy olyan fiatalokat is behívott a playoffra, mint Kleinheisler László. Ő még a Videotonban sem állandó tag. Mi késztette erre a lépésre?
– Jó kérdés. Az elmúlt héten sok olyan játékost meghívtam, aki nem jut szóhoz a klubjában. Kleinheisler ragyogó játékos, Andy Möllernek is ez róla a véleménye. Más oka van, hogy nem játszik a Videotonban, a szerződésével függ össze. Az U21-ben ragyogó volt. Csúcsszínvonalon van, gyors, kétlábas és agresszív.
– Magyar szövetségi kapitányként tulajdonképpen nehéz helyzetben van, mert legutóbb, ahogyan előtte mindig, az elődjét, Dárdai Pált ünnepelték.
– Csak hogy tisztázzuk: Pál és én barátok vagyunk, ő javasolt sportigazgatónak. Utána közösen találtuk meg a megoldást, ki folytathatja az ő eredményes munkáját. Pál a nyáron már nem folytathatta. Tudtam, hogy átkozottul nehéz lesz a srácokat eljuttatni a playoffig. Mindent a magyar labdarúgás érdekében teszek, nem a sajátoméban. Az a megbízásom, hogy profibbá tegyem a labdarúgást. A válogatottnál még csak állandó edzők sem voltak. De az is világos, hogy Pál a múltja alapján nagyon megbecsült ember. Egyetlen magyar csapat sem szerepel már a nemzetközi porondon, emiatt már az is kisebb csoda, hogy eljutottunk a playoffig.
– Nem fél attól, hogy ha rossz eredménnyel zárul a rájátszás, mindkét állását elveszíti, és az edzői munkája mellett a sportigazgatóinak is búcsút inthet?
– Nem pazarolok időt ilyen gondolatokra. Sajnálatosnak találnám, ha a most elindított folyamatot leállítanák. Nyitnunk kell, és Magyarországot vissza kell vezetnünk a nagy nemzetek közé. Függetlenül az én személyemtől.
forrás: nso.hu









