Csapatuk vezetőedzője mellett válogatott középpályásunk is értékelte a Viktória elleni sikert.

Zágor Bernadett

Elsősorban a közeg az, ami miatt szeretek itt lenni a klubnál. A Ferencváros tökéletes körülményeket biztosít a felkészülésünkhöz és a további fejlődésünkhöz. A közösség is rendkívül jó, a fiatal, motivált játékosok és a nemzetközi tapasztalattal bíró légiósok között tökéletes az összhang.

Sajnos az idei szezonban nem ment úgy a góllövés, ahogy szerettem volna, inkább kupameccseken találtam be. Ősszel, szélsőként több szerep jutott az előkészítésekben, de adódott rengeteg gólszerzési lehetőségem is, melyeket azonban sorra elpuskáztam. A jövőben jobb koncentráltságra és higgadtságra lesz szükségem a kapu előtti szituációkban, hogy növelni tudjam góljaim számát. Illetve remélem, hogy most megtaláltam a góllövő cipőm – mosolygott a középpályás, majd a Viktória elleni meccset is értékelte csapatszinten.

Ismét sikerült agresszív felfogásban pályára lépnünk, már az ellenfél térfelén elkezdtük a letámadást és a labdaszerzést. A Viktória csapata ennek nehezen találta az ellenszerét, rendre beszorultak a saját térfelükre, nem tudták kihozni a labdát. Középpályásaink, védőink rengeteg egy az egy elleni párharcot nyertek a pálya közepén, így onnan gyorsan felértünk az ellenfél kapujához, és sorozatban alakítottuk ki a helyzeteket. Elöl az előző mérkőzésekhez képest koncentráltabban játszottak, pontosabbak voltak az utolsó kulcspasszok, és jó arányban értékesítettük a helyzeteket.

Dörnyei Balázs

Sikerült remek estét szerezni a szurkolóinknak. Egyáltalán nem gyenge csapatot sikerült két vállra fektetnünk. A játékosaim ma is extra motivációval léptek pályára. Ez látszott a játékunk sebességén és minőségén is. Hogy mennyire van egyben ez a társaság, azt kiválóan jelzi a gólok megoszlása a mérkőzésen, hiszen nyolc játékosunk is betalált. Örülök, hogy ebben is sikerült előrelépnünk. Köszönöm a játékosaimnak, hogy nagyon büszke és elégedett edző lehettem vasárnap délután.

Fradi.hu