Tévés meccset játszanak a pólósok.
Nyéki-uszoda, 18.00: OSC – Ferencváros
TV: M4 Sport
Varga Zsolt
A következő ellenfelünk, az OSC a két évvel ezelőtt bajnok Eger és korábbi kupagyőztes Szegedből épült fel és tavaly már a döntőig jutott az OBI.-ben. Fontos, hogy a megfelelő mentális állapotban nézzünk szembe ezzel a mérkőzéssel, mert az előző szezonban három játékosomat ütötték meg víz felett. Ebben az évben egy kétkapus edzésünk volt az OSC-vel, ami bunyó miatt félbeszakadt. Ezért egy harcos, kemény mérkőzésre számítok és a játékosaimat is erre készítettem fel és kértem, készüljenek a megfelelő hangulatban, hogy az agresszivitás ne érjen minket váratlanul. Nehéz döntés volt, hogy a külföldiek közül kit hagyunk ki a csapatból, ezúttal Joel Swift marad ki.




