Hokisaink Brassóból mindhárom pontot elhozták.
Corona Brassó 3-6 Ferencváros
Harmadok: 1-4, 1-1, 1-1
Gólok: Tendler (Jensen, Hietamaki), Rafaj (Hietamaki, Jensen), Valecko (Manninen), Tendler (+1, Hietamaki, Jensen), Jensen (-1, Tendler), Jensen (Rafaj, Tendler)
Légiósaink beindultak, az új kanadai csatárunk 2+2-vel zárt, míg Jimmy Jensen 2+3-mal! Így a két erdélyi mérkőzésen csak egy pontot veszítettünk, következhet az előttünk álló héten az erőltetett menet. Kedd – csütörtök – szombat ritmusban játszunk a címvédő Miskolccal, az Alba Volánnal és a Brassóval, mindháromszor hazai pályán.
Greg Lindqvist
Nehéz meccsünk volt tegnap, de ma szerencsére könnyen vezetéshez jutottunk, volt emberelőnyünk és -hátrányunk is. Brassónak jó csatárai vannak, de annál gyengébb a védelme. Örülök, hogy megszereztük ezt a fontos három pontot, különösen mert négy nehéz meccs vár ránk jövő héten.Keresztes Ottó
Az első három gólt túl könnyedén kaptuk, de értékelem azt, ahogy a csapatom küzdött az utolsó percig. Egy pillanatra sem adtuk fel, az egyetlen dolog, ami hiányzott ma nekünk, egy kis szerencse volt. Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a sebeinket nyalogassuk most, bíznunk kell magunkban és a következő meccsekre koncentrálnunk.




