A sajtótájékoztatóról jelentjük.
Thomas Doll
Az első félidőben csodálatosan játszottunk, ha figyelembe vesszük, hogy a keret a hét második felében dolgozott csak együtt és MK-meccsünk is volt, elégedettek lehetünk. Dinamikusan, szépen játszottunk – de több gólt kellett volna szereznünk. A szünetben azt kértük, hogy tartsuk a magas tempót és vigyázzunk a kontrákra, de az első huszonöt percben nem találtuk a ritmust. Nem jó, hogy visszaengedjük az ellenfelet a meccsbe, mint tettük ma. Ezt kell megtanulnunk, ebben kell fejlődni. Túl sok labdát adtunk el, túl nagy teret adtunk, néhány srác pedig visszavett. Ha az ellenfél azt érzi, hogy lezártuk magunkban a meccset, vérszemet kap és ez nem jó. Félreértés ne essen, két hét szünet után az eredménnyel elégedett vagyok a második ellen. De mentalitásban még fejlődni kell, hogy időben szerezzünk harmadik meg negyedik gólt. Nem ez volt az első találkozó, ahol visszaengedtük az ellenfelet a meccsbe. Az első félidővel elégedett vagyunk, az emlékezetes volt, de a második félidei hibáinkat ki kell javítani. Mindig veszélyes, ha a második félidőben gólt kapunk, erre felhívtam a csapat figyelmét a szünetben. Az volt a gond, hogy a második félidőben visszavettünk pár százalékot – ezt nem szabad. Hiába vezetünk tizenöt ponttal, tudnunk kell, hogy keményen kell dolgozni és semmit nem kapunk ajándékba. Roland Lamah jól játszott ma, de a befejezéseknél még veszélyesebbnek kell lennie, a mai posztján gyorsaságot vitt bele a meccsbe.
Mészöly Géza
Az első félidőben nagyon jól játszott a Fradi, nagy tempóban. Az első gól előtt les volt, a bíró felülbírálta partjelzőjét, ez nagy pech. A második félidőben visszajöttünk a meccsbe, 2-1 után akár egyenlíthettünk volna. A harmadik ferencvárosi gól előtt kezezés volt, az is pech volt. Éreztem, hogy vissza tudunk jönni, mert a Fradi nagyon nyomott, a két gólos előny túl nagy volt a félidőre sajnos. Jó pár helyzetet kidolgoztunk, ez pozitív. Azt a focit, amit a Fradi művelt, tanítani kellene, Sesták remekül játszott, a meccs azonban kilencven percig tart, s ott visszajöttünk a meccsbe, igazoltuk, hogy mi is értünk ehhez a játékhoz.




