Thomas Doll adott hosszabb interjút a német Kicker magazinnak – nálunk a teljes interjú fordítását elolvashatod!

– Tizenhárom ponttal vezeti a Ferencvárossal a magyar bajnokságot tizenegy forduló után. Lefordítaná ezt német viszonyokra, Doll úr?
– Bár a pontelőnyünk összehasonlítható, egy dolgot ki kell emelnem: mi nem vagyunk a magyar Bayern. Bár a Ferencváros hagyományai hihetetlenek, nem nyertünk bajnokságot 2004 óta. Ami itt zajlik, az egy olyan folyamat eredménye, amely nagyon-nagyon boldoggá tesz engem. Lehet, hogy patetikusnak hangzik, de ez több nekem, mint pusztán egy állás.

– Minden tisztelettel, az NBI nem hangzik úgy, mintha egy volt Bundesliga-edző álma lenne.
– Ez a projekt sokban emlékeztet engem arra az időszakra, mikor edzősködni kezdtem a HSV-nél. Nagy név, nagy problémák és kölcsönösen nagy bizalom. Mindenki hozzá akar tenni itt a munkához, mióta elkezdtem itt dolgozni 2013 decemberében. És épp ez kellett nekem, mert a Budapestre érkezésem előtti hónapokban már éreztem, valamin változtatnom kell.

– Miben?
– Észrevettem, hogy csak abban az esetben lehetek jó edző, ha 100%-ban a focira koncentrálok. Visszatekintve, be kell vallanom őszintén, hogy menetközben elveszettem a fókuszt. Már nem várhattam tovább. A Ferencvárosnál épp olyan odaadással dolgozom, mint tettem azt a HSV-nél.

– Korábbi állomáshelyein ez máshogy volt?
– Igen, legalábbis a külföldieken. Be kell vallanom magamnak utólag, hogy a Gencerbirliginél és Szaúd-Arábiában az érdekelt, hogy legyen munkám. Akkor nem éreztem ezt, de utólag rájöttem. Bármikor olvastam a nevemet az interneten, mint lehetséges új edzőt egy német első vagy másodosztályú csapatnál, fejben már csomagoltam is . És az nem jó, ha az ember nem teszi be azt a fontos utolsó pár százalékot a munkába, miközben ezt vártam a játékosoktól.

– És ez az érzés már a múlté?
– Tudom milyen hibákat követtem el, és elfásultam abban, hogy várok egy lehetőségre. Szaúd-Arábia után megkérdeztem magamtól, hogyan akarok élni az edzősködésből? Nyolc hónap Kínában, aztán újra másutt? Ezt nem akartam. Újra felfedeztem azt az oldalamat, amely miatt edzősködni kezdtem. Amikor a Ferencváros megkeresett, pont azt gondoltam, mint ami a kérdéseiből kiérződik? Magyarország?! Persze, a bajnokság nincs a német színvonalán, ezzel felesleges is lenne bolondítani bárkit. De nem csak ez számít.

– Akkor mi?
– Az első budapesti megbeszélés után ‘fellángoltam’. Végre boldog edző vagyok.

– S ha jön egy kecsegtető ajánlat?
– A jólétem nem függ attól, hogy kapok vagy sem ajánlatot a Bundesligából. Törökország és Szaúd-Arábia más volt, de az nem is tett jót nekem. Ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok, épp ellenkezőleg: újra fontos a munkám és jól érzem magam, miközben dolgozom a gyepen és a klubban a csapatommal a csapatomon.

– Kupagyőztesek, a Szuperkupát és a ligakupát is begyűjtötték, vezetnek a bajnokságban és egy éve nem kaptak ki. Bajnokok lesznek?
– Ez a nagy álmunk az egész klubban és persze a kezdetektől ezen vagyunk mindannyian. S új feladatokkal is ellát minket. Például, mivel tavaly október óta nem győztek le minket bajnokin, mindenki minket akar elkapni.

– Hogy tette ezt a gyengélkedő óriást újra élcsapattá?
– Nem egyik napról a másikra történt. A kezdet például nagyon nehéz volt, három döntetlennel és egy vereséggel álltunk. Eleinte a stabilitásra koncentráltunk. De hogy előrelépjünk, változtatni kellett valamin. Magyarországon más a futballstílus, a tempó nyugodtabb, mint a Bundesligában és a csapatok a zárt védekezésre koncentrálnak. De nekünk más a stílusunk, kezdeményezni akarunk, agresszívan letámadni az ellenfelet. Amikor mostanában bátor focit játszik a csapatom, nagyon jó érzés néznem őket.

– Játékosokat is fejlesztenek. Muhamed Besic megbukott középhátvédként a HSV-nél, önök ragaszkodtak hozzá, majd innen az Evertonhoz került.
– Persze, hogy ragaszkodtunk hozzá. Őszintén elmondtam neki, hogy nehéz dolga lesz középhátvédként 180 centisen. De a szélen a teljes erejét beleadhatja. Ő remek példa a fejlesztésre. Egyrészt az eladása pénzt hozott a klubhoz, másrészt megmutatta: itt fejlődni tudnak a játékosok – és van továbblépési lehetőség Magyarországról.

– És ön nem akar továbblépni?
– A jelenben és itt élek.

– Ez egy gyakori mondás.
– Nem csak úgy elvagyok, a jelen foglalkoztat. Jól érzem magam. Szeretem a város mentalitását. Talán mert keletről jöttem. És vannak sportbéli céljaim is itt.

– Mit jelentene önnek a magyar bajnoki cím?
– Nagyon, nagyon fontos. Mert ezen vagyunk az első naptól, és a csapat fejlődésén dolgozom. És ez a nagy múltú klub nagyon régen volt bajnok. Ezért is jó lenne megnyerni.

– Aztán a főnöke elkezdhet aggódni ön miatt…
– Nem viselkednek úgy, mintha aggódnának és nincs is miért. A munkánkat a kölcsönös bizalom határozza meg. Jelenleg a legboldogabb edzői korszakomat élem meg a hamburgi idők óta.