És elkészült a Magyar Kupa sorsolás is, az NBI-es Balatonfüred lesz az ellenfelünk.
Ferencvárosi TC 29-26 (16-14) Törökszentmiklósi KE
I. félidő
Papírformának ígérkezett előzetesen a találkozó, azonban hamar kiderült, hogy a miklósi csapat komoly szándékkal érkezett az Elek Gyula Arénába, hogy megszerezze első pontjait. A hazaiaktól Takó és Pozsgai jeleskedtek, míg a vendégektől Hajdú és Gál villogott. Fej fej mellett haladt a két csapat, és nem is tudtak elszakadni egymástól a felek. Adorján mesternek láthatóan nem tetszett a játék, időt is kért.
Továbbra sem akartak elszakadni egymástól a felek, sebzett vadként jöttek előre a narancsmezes vendégek Forgáccsal az élen. Nem a látványos játék, hanem a küzdelem és a keményebb játék dominált inkább. Nem is volt könnyű a játékvezetők dolga, de nem engedték elszabadulni az indulatokat. A félidő előtt Gál és Kovács góljaival igyekeztek visszazárkózni a vendégek, de Takó megrázta magát és kétgólos Fradi-előnnyel mentek pihenni a csapatok.
II. félidő
Jól jött vissza a pihenőről a miklósi csapat, sikerült rendezni soraikat, Hajdú sorozatban lőtt négyet. Hamar fordult a kocka, és hazai időkérés következett. Zalai trombitált riadót a visszazárkózáshoz, és duplázott, majd Nikolicza két és Takó egy gólja után Kedves László is időt kért.
Továbbra sem tudott kibontakozni csapatunk, a folyamatos játékmegszakítás és az ilyen szellemű játék nem kedvezett nekünk, amit a vendégek igyekeztek foggal-körömmel kihasználni. Mogyorósi faulttal együtt pókhálózta ki a sarkot és Pozsgai is a kapuba bombázott, kihasználva az emberelőnyt. Tuba Kovács is felszívta magát, miközben Nagy is büntetett, így az utolsó öt percre némileg megnyugodhattak a kedélyek. A végjátékban már csak egy találat esett, csökkentve a két csapat közti különbséget. Kemény és küzdelmes mérkőzésen sikerült itthon tartani a két pontot.
Adorján Gábor (FTC – vezetőedző): „ Remélhetőleg a szezon leggyengébb játékát mutattuk be. Játékosaim félreértették a kérésemet és ezért nagyon haragszom rájuk. Javítási lehetőségünk lesz bőven az elkövetkezendő hetekben, kíváncsian várom a csapat reakcióját a mai mérkőzés után.”
Kedves László (Törökszentmiklósi KE): „ Lehetőségeinkhez mérten megnehezítettük a Ferencváros dolgát, a Fradinak nagyon oda kellett tennie magát, hogy nyerjen és mi is megettünk annak érdekében, hogy a mai napon sikerélményünk legyen. A padunk hosszúsága lényegesen rövidebb, mint a Fradié és a végén megérdemelten nyertek, gratulálok mind a két csapatnak!”
Takó Dániel (FTC – átlövő): „Rengeteg hibával játszottunk a mai napon. A meccs előtt kemény védekezést beszéltünk meg és sok indításgólt kért edzőnk a hétvégi rangadó előtt, de ezt nem sikerült megvalósítanunk. A Törökszentmiklós jól kihasználta, hogy saját képességeinkhez mérten gyengén játszottunk és éltek a lehetőségekkel. A győzelmünket a pár perces jó periódusainknak köszönhetjük és a kapusaink védéseinek. Fejben össze kell szednünk magunkat, pontosabban befejezni a támadásokat és sokkal keményebben kell védekeznünk.”




