Férfi csapatunk a sérüléshullám ellenére nagy bravúrt ért el.
Szentendre 30-31 (18-15) Ferencváros
Galéria: Fradi FB
I. félidő
A rövid ismerkedés után, jól belekezdtek a házigazdák és tíz perc után hamar elhúztak a kék mezesek. Komendánt azonban jól állta a sarat és gyors lerohanásokkal visszazárkózott csapatunk. Negyed óra után ismét döntetlent mutatott az eredményjelző, mikor Hajdú Tamás időt kért és rendezte a sorokat. Láthatóan jól jött a fejmosás a hazaiaknak, mert újra erőre kaptak. A Szentendrétől Sutka, míg a Fraditól Garamvölgyi volt többször is eredményes. A szünetre három gólos hazai előnnyel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.
II. félidő
Pozsgai és Zalai is megrázták magukat a következő öt perc egyértelműen a Fradié volt, de ismét ikszes állásnál a Szentendre is kijött az öltözőből és újra a maguk malmára hajtották a vizet és az eredményt. Bendóék begyújtották a rakétákat és amíg ők nagy nehezen átjutottak Komendánton, addig a Fradi nem tudta megtörni a kék védőfalat. Azonban a mi fiainkat sem kellett félteni, Pozsgai, Mogyorósi és Kuhn sorra találtak be, pár perc alatt felzárkózott csapatunk és jött a következő hazai időkérés. Zalai labdaszerzése után Simányi is utat talált a kapuba, ismét egyenlő volt. Komendánt két büntetőbe is belekapott, de sajnos mindkétszer becsorgott a labda, izzott a pálya és a lelátó is. Azonban Márkus is büntetett és a Fradinál volt az előny kettő perccel a vége előtt, harmadik hazai időkérés. Sutka hamar válaszolt, azonban Simányi is táncolt a védők között! A következő rohamnál megremegtek a vendéglátó kezek, míg Mogyorósi kíméletlenül büntetett szélről. Záró momentumként még betaláltak a kék mezesek, de ez csak az eredményen volt számukra szépségtapasz.




