A hétvégén az utolsó 15-20 percen kívül nem tudott nyomást gyakorolni a csapat az ellenfél védelmére, a mai edzés után a Fradi középpályása az okokról is beszélt.

– Tegnap meglehetősen hosszan elemeztük a legutóbbi mérkőzésünk felvételeit – avatott be minket a részletekbe középpályásunk, Busai Attila. – Nagyon sok hibára mutatott rá a vezetőedzőnk, elöl sokszor kevés volt a mozgás, máskor pedig nem jó területekre mozogtunk be. A hibák részletes kielemzése után ezeket a játékelemeket a keddi edzésen már gyakoroltuk is, így bízom benne, hogy a hétvégén ismét gólerős támadójátékkal tudunk előrukkolni.

Szombaton az legutóbbi két ellenfelünknél jobban álló csapatot, a tabellán harmadik Honvédot fogadjuk. Busai azonban tőlük is a Békéscsabához és a Puskáshoz hasonló játékstílusra számít.

– Úgy gondolom, hogy ők is a védekezésre helyezik a hangsúlyt, ahogy azt a legtöbb csapat teszi ellenünk. Ha gyorsan gólt szerzünk, azzal nyíltabb játékra kényszeríthetjük őket, és az ebből adódó területeket kell majd jól kihasználnunk, hogy újabb találatokat lőjünk. Reméljük, hogy ezúttal nem kell a meccs végén izgulnunk.

Busai Attila az elmúlt fordulóban, Felcsúton kezdőként lépett pályára. Azt azonban pontosan tudja, hogy továbbra is keményen meg kell küzdenie a csapatba kerülésért.

– Ugyanúgy teszem a dolgom, mint eddig, mindent megteszek az edzéseken, hogy a hétvégén ismét ott legyek a kezdőcsapatban. A döntés azonban természetesen a vezetőedzőé.

(fradi.hu)