A lányok nyolc góllal verték az FKC-t.
Ferencváros 28-20 (16-8) Fehérvár KC
Gólok: Szucsánszki 6, Kovacsicz 4, Pena 4, Cifra 3, Hornyák 3, Szamoránsky 3, Schatzl 1, Szarka 1, Szekerczés 1 (1), Szekeres 1, Zácsik 1
Galéria: Lendvai Robi
I. félidő
Nyoma sem volt a hétközi rossz játéknak a mérkőzés elején, Szikora egyből védésekkel jelezte a vendégeknek nem lesz könnyű dolguk, Kovacsicz vezérletével pedig öt gólos rohamot indított a Fradi. Bandelier fújt ébresztőt a vendégektől és elkezdtek iparkodni, hogy ne szakadjanak le egyből a mérkőzés elején. Szikora azonban két kézzel húzta le a következő lövést is, elöl pedig Szucsánszki és Pena bombáztak.
Tanabe osztotta a királyiaknál a lapokat, azonban ezek a lövések a Fradi kapu mellett füstölögtek, míg a hazai csapat rendre vette be Herr kapuját. Bakó Botond kikérte második idejét is. Szamoránskyt sem bírták tartani beállóban, magabiztosan értékesítette a helyzeteket, nyolc volt már közte. Szurkolóink sem csüggedtek a legutóbbi döntetlen után, szép számmal látogattak ki az Elek Gyula Arénába és szurkolásban sem volt hiány. A félidőre, így Saslányaink 8 gólos előnyt szorgoskodtak össze.
II. félidő
A fehérvári fehér mezes lányok megpróbálták csökkenteni a hátrányt, de Szikora és Szucsánszki hamar jelezték ez a bolt ma nincs nyitva. Nagy nehezen Kazai és Herr Anita találták meg a rést, de Szekeres sem volt rest válaszolni. Emberhátrányban sem rettentek meg lányaink, Hornyák duplázott és újra hét gól volt az előny.
Hamar fordult a kocka, az előnyt okosan kihasználva Kovacsicz ejtett okosan, majd Cifrával sem bírtak el a védők. Szikora vastapsot kapott a közönségtől, harmadik fehérvári büntető maradt ki hálóőrünknek köszönhetően. Elek Gábor időkérése után zúgott is a Szucsánszki bomba, majd Cifra is ejtett egyet pimaszul, kilenc közte. Az utolsó percekben Mayer és Tápai tartották a lelket az erejükkel teljesen elkészülő vendégekben, hogy ne legyen még arcpirítóbb a Fradi győzelme, de így is nyolc gól lett a különbség a két csapat között. Ismét lelkes taps volt lányaink jutalma hálás szurkolótáborunktól a lefújás után.
Szikora Melinda
A Fehérvár elleni meccs nekem fontosabb, mint az átlag, mert pályafutásom egyik legfontosabb öt évét ott töltöttem. Egy nem jól sikerült dunaújvárosi meccs után voltunk, és most úgy kezdtünk, ahogy megbeszéltük: keményen, nem engedtük meg az ellenfélnek, hogy irányítsa a játékot. Nagyon jó volt a védekezésünk, és támadásban nem voltak olyasmi dolgaink, mint Dunaújvárosban. Jó védéseim voltak, de megfelelő védekezés nélkül ezek nem sikerülhettek volna.Elek Gábor
Egy parádés első félidő után kicsit szenvedős második következett. Elsősorban a beálló elleni védekezéssel volt bajom, mert támadásban dekoncentráltakká váltunk és nagyon sok ziccert hibáztunk, de az első félidőben látottakkal maradéktalanul elégedett lehetnék, de az eladott labdákból ott is kicsit több volt, mint amennyi elférne. A második félidő egy langyos valami volt, az nem tetszett.Bakó Botond
Túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy szorosabb legyen, pedig lett volna rá lehetőség és helyzet. Amikor visszajöttünk négy gólra, ziccert és hetest hibáztunk. Az első félidőben abszolút bizonytalanul kézilabdáztunk, sokat hibázva, egyénieskedve és statikusan játszottunk. A második játékrészben jól kezdtünk, de a hibák megbosszulták magukat, Szikora Melinda parádézott a kapuban, ráadásul ezekből kiállításokat is kaptunk. Az előnyösnek tűnő helyzetekből is hátránnyal jöttünk ki. Bosszúsak lehetünk, mert talán szorosabb is lehetett volna.




