Schönberger Jenő püspök atya megáldotta a Szatmárnémetiben felújított pályát, ahol Clubunk játszotta az első meccset.

Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, a diákok pedig futballmeccsel fel is avatták a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum felújított sportpályáját.

Öt-öt lett a végeredménye annak a barátságos labdarúgó mérkőzésnek, amit a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum futballcsapata játszott a Ferencvárosi Torna Club (FTC) utánpótlás csapatával szeptember 24-én. A mérkőzésre nem akármilyen alkalomból került sor, a Magyar Kormány Sportért Felelős Államtitkársága a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül támogatta a Líceum sportpályája felújítását, és ezt felavatták csütörtökön, két órától.

image

Az ünnepségen Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök, valamint helyi hivatalosságok mellett a magyarországi támogatók részéről jelen volt Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke és Vígh László, a Magyar Labdarúgó Szövetség infrastruktúra igazgatója is. A líceum diákjainak rövid, táncos performanszával vette kezdetét a rendezvény, majd beszédek hangzottak el. Schönberger Jenő püspök megköszönte a támogatást; Ádámkó István igazgató emlékeztetett, a sport a test útján nyitja meg a lelket; Kubatov Gábor elnök a felújítás eredményessége kapcsán tovább buzdított, hogy „álmodni érdemes, küzdeni kell mindig, feladni soha”; Vígh László infrastruktúra igazgató pedig kiemelte, a sport nagyon jó eszköz arra, hogy a jövő társadalmát egészséges életmódra neveljék – hozzátette, ehhez megfelelő infrastruktúra kell.

Ezt követően vágták át a szalagot, Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta a felújított sportpályát, majd megkezdődött a jó hangulatú mérkőzés a Líceum csapata és az utánpótlás csapat között, amit a főpásztor – már a Kubatov Gábortól kapott személyre szabott mezben -, a hivatalosságok és a vendégek is végignéztek.

Forrás: szatmariegyhazmegye.ro