Az elnök is fradista, korábbi játékosunk, Vámosi Csaba is a csapatban szerepel, remélhetőleg a saját otthonukban fogadhatnak minket, amelyre a korábbi évek alapján van esély.

A Magyarfutball oldalain olvasható, hogy a sporttelep nincs lelakva, folyamatosan fejlesztik azt, csak a lelátó hiányzik:

A nagyecsedi Városi Sporttelep futballpályája az egyetlen olyan nagypálya a kistérségben, amely a pályavilágításnak köszönhetően esti mérkőzésekre is alkalmas. Mind felszereltségében, mind gyepminőségében tökéletesen megfelel az NBIII-as követelményeknek, leszámítva a lelátó hiányát. A Puskás Akadémia egyik partnereként működő pálya a kiváló karbantartás végett a fokozott igénybevételt is jól bírja. A sporttelephez tartozó épület négy öltözővel, vizesblokkal, valamint erőemelő edzőteremmel rendelkezik, állapota megfelelő, csak kisebb felújításokra szorul.

Mi sem bizonyítja jobban a sorok hitelességét annál, hogy 2010-ben a DVSC elleni Magyar Kupa mérkőzést is itt rendezhette a klub, amely nagy csatát hozott: 1-1-es eredmény született a rendes játékidőben, a meccset hosszú tizenegyespárbaj követte, amelyet 8-7-re a debreceniek nyertek. Ebben az évben egyébként a Rákóczi megnyerte az NBIII-as bajnokság Tisza csoportját, ám nem léphetett feljebb, végül a megye II-ig esett vissza, az előző szezonban ezt az osztályt nyerték meg. Méghozzá hibátlanul, harminc mérkőzésből harmincat nyertek! Jelenleg hetedikek a megye I-ben, hat meccsből három győzelem, két döntetlen, egy vereség a mérleg. Legjobb góllövőjük a 44 esztendős Ádámszki Róbert, négy találattal.

Fodor András, elnök

Nagyon örülünk, hogy a Ferencvárost kaptuk a sorsolás során. Sok szurkolója van itt a Fradinak, többek között én is FTC-drukker vagyok. Amikor Debrecenben játszik a csapat, mindig elmegyek, hogy megnézzem őket. Már el is kezdtem a szervezést, egy hagyományos étellel szeretnénk megvendégelni a klubot. Amit a csapatunkról tudni érdemes, hogy tavaly megnyertük a megye II-t, több, korábbi NBI/B-s, NBIII-as futballistánk is van. Igen erős egyébként a megyei futball, a Magyar Kupa első köreiből általában továbbjutnak a szabolcsi csapatok. Készülünk a Fradira, nem adjuk majd könnyen magunkat.

Vámosi Csaba

Nagyecseden most mindenki boldog. Nekem persze még különlegesebb lesz ez a mérkőzés. Már most kiráz a hideg, ha a Fradira gondolok. Mindig is Fradista voltam, és az is maradok. Nagyon jó emlékek kötnek a Ferencvárosnál töltött időszakomhoz. Bár bajnokságot sajnos nem sikerült nyernem, a legjobb eredményeimet a zöld-fehéreknél értem el, akikkel a nemzetközi porondon is szerepeltem. Hajnal Tamás már akkor is remek játékos volt, nem véletlenül vitték el Németországba. Nagy munkabírású, kiváló futballista. De nagyon sok az ismerős a csapatból, például Gera Zoli, vagy Jova Levente, de Böde Dani ellen is játszottam korábban. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan kijönnek majd a Fradi elleni mérkőzésre. Megérdemli a város, hogy idelátogasson az FTC! Ha nem ütközik a meccsünkkel, akkor mindig megnézem a Fradi találkozóját. Már tavaly is mindenkinek azt mondtam, hogy nagyon jó lesz ez a Ferencváros, és örülök, hogy igazam lett. Remélem, sokáig megőrzik a hibátlan teljesítményüket, és a szezon végén megszerzik a bajnoki címet.

A hivatalos oldal három érdekességet is kigyűjtött a településről:

1) Bethlen Gábor erdélyi fejedelem számára különösen fontos volt az Ecsedi vár, hiszen 1621-ben Ecsedre vitette, és ott őriztette a Magyar Királyi Koronát. Tiszteletben tartotta Ecsed szabadalmait, és a várat folyamatosan erősítette.
2) Ecsed egy láp szélén épült, olyan kőfallal megerősített település volt, amelyet víz vett körül. Rendkívül nehéz volt megközelíteni, így igen biztonságos helynek számított.
3) A hagyomány szerint Vörösmarty Mihály is megszállt itt 1849 őszén, amikor Szatmárnémeti felé menekült.

Ehhez – ha már az internet világában élünk – hozzátennénk, hogy Nagyecsed közelében található Kocsord is, nagyjából 15 km-re, a település a híres “ojjektum” (első, második, harmadik rész) otthona, amely a vízből veszi ki az oxigént, egy ilyen hétközi túra kihagyhatatlan állomása.