Gyula bácsi tagja volt a ’67-es csapatnak, amely nyolc győzelemmel kezdte a szezont, majd a Dunaújváros ellen döntetlent játszott.
Rákosi Gyula
Valóban jó csapatunk volt akkor, a kispadunkon is remek zsugások ültek. A rangadókról sok minden beugrik, a Dózsa, a Vasas, a Honvéd és az MTK ellen mindig különösen felkészültünk, abban az idényben például 7-1-re győztük le a kispestieket és 5-0-ra a kék fehéreket.
Arra az Újpest elleni rangadóra pontosan emlékszem. Én szereztem az első gólt, jött a beadás, talán Szőke Pista ívelte be a labdát, én meg kapásból a Keleti pályaudvar felőli kapu bal felső sarkába bombáztam. Megvertük a Dózsát 3-0-ra, a közönség őrjöngött a telt házas Népstadionban.
Bevallom, cseppet sem zavar, hogy az utódok esetleg túltesznek rajtunk. A csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Egerszegi Krisztinát a mai napig rajongásig szereti az ország, de senki sem haragszik Hosszú Katinkára, amiért jobb időt úszott az övénél.
Természetesen ott leszek szombaton a stadionban, és azért szurkolok, hogy meglegyen a kilencedik, és elmondhassuk: az újkori Fradi is beírta magát a klubtörténelembe!
Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy 100%-os bajnokságot nyer a Fradi. Erős a keretünk, a hátterünk irigylésre méltó, a körülmények tökéletesek, nem véletlenül emelkedünk ki a mezőnyből, és még olykor az is belefér, hogy egy-egy félidő gyengébben sikerül. Kár, hogy a nemzetközi porondon ezt nem élvezhettük sokáig. Meggyőződésem, hogy a Zeljeznicar nem jobb csapat a Ferencvárosnál, mégis mi buktunk el, talán a kishitűség és a rengeteg elhibázott ziccer miatt.
Különben nem vagyok kibékülve ezzel a tizenkét csapatos NBI-gyel. Soványka mezőny ez nekem. Jobb lenne a tizenhat együttes, mert akkor olyan vidéki fellegvárak is szerephez jutnának, amelyek ellen mi sem mehettünk biztosra annak idején.
NS nyomán.
