Rajta kívül még öt fradista szerepelt Japán ellen.

Magyarország 34-18 (17-9) Japán
Fradista gólok: Szucsánszki 3, Kovacsicz 2, Szamoránsky 2, Hornyák 1

Galéria: Kisricso, Lendvai Robi, MKSZ

I. félidő

Szucsánszki góljával indult a találkozó, és hamar el is húzott a magyar csapat három góllal. A magasságbeli és fizikai magyar fölényt az ázsiai csapat gyors játékkal és mozgékonysággal igyekezett kompenzálni. Az apró magyar hibákat jól kihasználta ellenfelünk, és hamar visszazárkózott egy gólra. Ezzel azonban el is fogyott a japánok lendülete, nagy játék után Szamoránsky talált be, majd Szucsánszki is meglőtte harmadik gólját. A vendégeknél Hara igyekezett csökkenteni ismét a különbséget, de Bulath és Tomori góljai után már hat volt köztemajd hamarosan Kovacsicz és Hornyák is feliratkozott a góllövőlistára a Fradisták közül. A félidőt jelző sípszó előtt még Yokoshima szépített, de így is döntő, kilencgólos különbség alakult ki a félidőre a két együttes között.

II. félidő

Apró technikai hibákkal indult a második játékrész mindkét oldalon, de szép lassan ismét megzördültek a hálók. Hida kapuját Mayer és Bódi, míg Bíróét Honda és Yokoshima vette be. Negyven percnyi játék és Kovacsics gólja után már tíz volt a különbség, majd közel tíz perc telt el japán találat nélkül. A hajrára fordulva így mindenki nyugtázhatta, hogy nem történik semmi meglepetés. Az utolsó öt percre hatalmas taps közepette a visszatérő Szöllősi-Zácsik Szandra is pályára lépett. A vége 34-18, ezzel az eredménnyel kiegyeznénk négy hónap múlva is. Szép volt, lányok!

Fradi.hu, MKSZ