A válogatott játékosaink nélkül, miközben az Elek Gyula Aréna épült és szépült.

FTC-Rail Cargo Hungaria – Kecskeméti NKSE 33-21 (18-8)

A mérkőzés állásának alakulása: (4-0, 8-2, 15-5, 18-8; 22-13, 29-16, 31-18, 33-21)

I. félidő

A magyar válogatottak nélkül is hamar kiütközött az osztálykülönbség a két csapat között. A Szarka, Szekeres, Pena, Szekerczés, Lukács, Cifra kezdősor pár perc alatt négygólos rohammal indított. Több mint hét percnek kellett eltelni az első vendég gólig, de a hazai lendület ezután sem hagyott alább. Szekerczés és Pena is sorozatban lőtték a gólokat, mialatt a piros mezes vendégek csak elvétve tudták Tomasevic hálóját megzörgetni. A fiatal Mód gólja után már tíz volt a különbség, de Kopeczék továbbra is igazi hírös városi csapathoz méltóan küzdöttek. A jelentős fölény után Elek Gábor már bátran cserélgette a csapatot és több tehetséges fiatal is pályára léphetett az utánpótlásból. A félidőre így állandósult a tízgólos előny.

II. félidő

A második félidő is fiatalos lendülettel és formációk próbálgatásával indult. A zöld-fehérben játszó hazaiaktól Cifra szerezte az első gólokat, amire Fülöpnek és Szabónak sikerült válaszolniuk. Igazán sportszerű mederben folyt a találkozó, a bíró sporttársaknak szinte alig akadt dolguk. Schatzl és Lukács továbbra is elemükben voltak, de Márton is meglőtte első gólját a felnőttek között. Ugyan továbbra is akadtak hibák, de Pena irányításával a szemtelenül fiatal sorunk is jól tartotta magát vendégeinkkel szemben. Szép lassan csordogált az idő, mialatt a kilátogató publikum is tapssal jutalmazta a szép találatokat mindkét félnél. A végjátékra fordulva Nagynak is sikerült bevenni Kurucz kapuját, amire már csak egy vendég válasz érkezett, így alakult ki a tizenkét gólos különbség.

Elek Gábor (FTC – vezetőedző): „Hasznos mérkőzés volt a mai találkozó is a felkészülés szempontjából, az első félidőben a válogatott játékosaink nélkül felálló felnőtt sorunk jól játszott, értékes félidő volt. A második játékrészben a junioroké volt a főszerep, többen közülük először léptek pályára ilyen felnőtt csapat ellen, de hibák ellenére ők is helyt álltak.”

Mód Noémi (FTC – irányító): „Nagyon örülünk a rengeteg játéklehetőségnek és annak, hogy a felnőttek lépten nyomon segítettek minket és irányították a fiatalabbakat. A mérkőzés végére nagyon elfáradtunk, de igyekeztünk mindent kiadni magunkból.”

Fradi.hu