Thomas Doll szerint nehéz dolgunk lesz.
Thomas Doll
Nehéz dolgunk lesz az újonc ellen, csak akkor győzhetünk, ha mindenki a feladatára összpontosít, és 100%-ot nyújt. Láttam a Vasas legutóbbi bajnokiját, és bár 3-1-re kikapott az Újpesttől, voltak időszakai a mérkőzésnek, amikor ellenfele fölé nőtt, sőt, ígéretes gólhelyzeteket is kidolgozott. Ezért cseppet sem szabad félvállról vennünk a találkozót!
Szanyó Károly
Nem a legjobb előjelekkel készültünk a héten az FTC elleni mérkőzésre. Volt jó néhány sérültünk, van eltiltott játékosunk, és a hét első három napjában négy U21-es válogatottunkat nélkülöznünk kellett. Novák Csanád egész héten nem edzett. Rúgást kapott az Újpest elleni bajnokin, és nagyon nehezen ment le a duzzanat a bokájáról. Szombaton dől el, hogy tudja-e vállalni a játékot, vagy a kispadra egyáltalán le tudom-e ültetni.
Debreceni Andrásnak az előző hetekben mérkőzéshiánya volt, de a pénteki edzésen úgy láttam, kimondottan jól mozgott, számítok rá. Ez azt jelenti, hogy az FTC ellen a másik belső védő posztján ő kezd, és úgy tűnik, Grúz Tamás is tudja vállalni a játékot. A srácok abszolút átérzik a Ferencváros elleni mérkőzés jelentőségét. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de bízom benne, hogy az elvégzett munka beérik.
A tizenhét éves Murka Benedek a kispadon kezd majd, és meglátjuk, hogyan alakul a találkozó, annak függvényében döntöm el, hogy játéklehetőséget kap-e. Az nem titok, hogy bízom a fiatalokban. Nekem teljesen mindegy, hogy a Ferencváros, a Békéscsaba vagy a Paks ellen játszunk éppen.
NS / NSO




