Vezetőedzőnk mellett csapatkapitányunk tekintett előre a Vasas elleni bajnokira.
Thomas Doll
Nehéz hetünk volt a legutóbbi. Az EL-ből való kiesés mélyen érintette a csapatot, de a Diósgyőr elleni győzelemmel jó választ adtunk. Most már előre kell tekintetünk! Természetesen hallottam a Vasas-Fradi párosításról, amely két tradicionális együttes találkozása, örülök, hogy most én is részese lehetek ennek. Az angyalföldiek bizonyítani akarják, hogy nem véletlenül jutottak fel az NB I-be, úgyhogy tudjuk, hogy nem vár ránk könnyű mérkőzés. Továbbra is nagy céljaink vannak, a csapat két lábbal a földön jár, mindenképpen győzni akarunk. Bár a hátsó alakzatban valóban kevés játékosunk van, eddig Gyömbérnek és Leónak is jól sikerült megoldania a hiányzók pótlását. Ezzel együtt feltétlenül erősíteni szeretnénk még a védelmünkön!
Gyömbér Gábor
Ma már kicsit jobb a hangulat az öltözőben, a Diósgyőr elleni győzelem sokat segített ebben. Természetesen nagyon bosszantó, hogy kiestünk az EL-ből, illett volna továbbjutnunk. A céljaink azonban továbbra is megvannak, nem engedhetünk ki, minden mérkőzésen jól kell játszanunk ahhoz, hogy ismét kupákat nyerjünk. A Vasas nem kezdett jól, de szerencsétlenül is alakult számukra az eddigi két mérkőzés. Hazai pályán mindent megtesznek majd, hogy legyőzzenek minket, tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz, de mint mindig, most is nyerni akarunk!





