Kézilabda csapatunk kapusát kérdezték.
– Kiskunmajsán ismerkedtem a sportág alapjaival, de nem voltam mindig kapus. Habár az általános iskolában mégis a kapuban kezdtem. Mivel nem tudtam a saját korosztályomhoz járni az edzésekre az egyéb elfoglaltságaim – asztalitenisz, zeneiskola, különórák – miatt, így a tőlem idősebbek között gyakoroltam. Legkisebbként beállítottak a kapuba. Idővel kicsit unalmasnak tűnt, meg aztán szerettem volna átélni a góllövés örömét, így átlövő lettem. Egy komoly sérülés miatt azonban tizenhárom évesen már ismét a gólvonal előtt álltam. Halason két évet töltöttem, utána öt év Székesfehérvár következett. Ott együtt dolgozhattam az Európa-bajnok, egykori halasi majd debreceni, ferencvárosi és fehérvári kapussal, Sugár Tímeával. Pályafutásom legfontosabb pillére lett „Susu”. Szinte mindent neki köszönhetek, szakmailag és emberileg is sokat kaptam tőle. Mai napig mentoromnak tekintem.
– Akadt a kapusok között példaképe?
– Sosem, illetve kapus példaképem nem volt. Kisiskolásként Görbicz Anita plakátokkal volt tele a szobám fala. Zseniális megmozdulásai láttán ámultam a televízió előtt. Óriási élmény volt számomra, hogy később a válogatottban csapattársa lehetettem. Úgy gondolom, minden gyermek álma a válogatottság, nekem is így volt. Meg persze a bajnoki aranyérem, az ország legjobb csapatának tagja lenni.– Utóbbi sikerhez kellett „élete védése” is, amikor a bajnoki döntő első meccsén büntetőkkel dőlt el a győzelem és hárította a győriek utolsó hétméteresét.
– Még ma is beleborzongok, ha újra átélem az egész bajnoki döntőt. Valóban ez volt „életem védése”, amivel beírtam magam a Fradi–Győr párharcok történelemkönyvébe. Természetesen a bajnoki diadalhoz kellettek a csapattársak is, hiszen Szucsánszki Zita az én hárításom után lőtte be a győztes gólt, és még a második meccset is meg kellett nyernünk. Sikerült, ami egy hihetetlen, csodás élmény számomra. A bajnoki siker után napokig ünnepeltek, tenyerükön hordtak bennünket a szimpatizánsaink.– Akkor nem bánja, hogy eljött Fehérvárról, ahol közönség kedvenc volt?
– Nem bántam meg egyáltalán a váltást, főleg most már bajnoki arannyal a zsebben. Nagyon szeretem a Fradit, igazán jó a légkör, profi klub, hihetetlen háttérstábbal. Korábbi klasszisok sora viszi az utánpótlás vonalat, akikkel nap, mint nap összefuthat az ember, ami szintén egy remek érzés.– Régebben mindig feltűrte melegítő alsójának egyik szárát. Nem jött be a babona?
– Nem, már nem tűröm fel. Még Fehérvárról hozott babona volt, de amikor már megszoktam a Fradiban, elengedtem ezt a szokást és vele együtt a fehérvári szép emlékeket is.
