Kolozsvárra és Tusnádfürdőre látogat a Fradi minibusz – bővebben itt -, Európa Liga selejtezőt játszik a csapat és szóba került még a játékoskeret és a szezonvégi cél is.

„Lehet, hogy az esélylatolgatás kapcsán a mérleg nyelve felénk billen, de nem szabad könnyedén venni a bosnyák csapatot, nagyon nehéz mérkőzések lesznek. A kimondott cél mindenféleképpen a továbbjutás, szeretnénk ezt kettős győzelemmel elérni, de ha csak egy kis góllal továbbjutunk, természetesen annak is örülünk majd” – mondta Orosz Pál az M1 Ma reggel című műsorában, majd kitért a távozással kacérkodó David Mateosra, akinek a helyzetéről szűkszavúan nyilatkozott.

„A klub érvényesíteni akarja az érdekeit, de mivel folyamatban lévő ügyről van szó, nem kívánok többet elárulni” – szögezte le.
Az FTC Zrt. vezérigazgatója a Haladástól megvásárolt Radó Andrásról is szót ejtett. Mint ismert, a futballista klubváltásának ügyében a szombathelyi csapat és az Újpest korábban megegyezett egymással, ám Radó végül a Ferencváros ajánlatát fogadta el.

„Ez egy piac, aki jobb feltételeket tud biztosítani, az adott esetben egy bizonyost tranzakcióból jobban tud kijönni. Nem csodálom, hogy a Ferencvárost választotta. Radó András nagy tehetség, neki is fontos, hogy jó helyen legyen, a Ferencvárosnak pedig nagyon fontos, hogy olyan játékosokkal bővüljön a keret, akik hozzá tudnak tenni a csapat teljesítményéhez, és adott esetben még üzlet is lehet bennük” – mondta Orosz.

A Fradi elöljárója nem zárta ki, hogy érkezhet még új játékos, de akkor sem félti a csapatot, ha már nem sikerül tovább erősíteni a keretet.

„A csapat gerince jelenleg adott, ehhez még lehet csatlakozni, de úgy vélem, ha ezzel a mostani Ferencvárossal futunk neki a bajnokságnak, akkor is jó esélyünk van az aranyérem megszerzésére” – véli Orosz, aki az MLSZ légiósszabályzatáról is beszélt.

A vezérigazgató elárulta, ha egy klub a megengedettnél több külföldi futballistát szerepeltet egy mérkőzésen, nem esik el a teljes támogatástól, csupán az adott fordulóban nem kapja meg a szabályok betartása esetén járó összeget.

„A támogatás egy része jár az után, hogy hány magyar játékos van a pályán. Ha egy klub nem kíván ezzel élni, akkor az erre vonatkozó támogatási részt nem kapja meg, de szankciók nincsenek. Mérkőzésenként mérik, hány magyar és hány külföldi van a pályán, és ennek függvényében kapja meg valaki az arra az adott mérkőzésre vonatkozó támogatást vagy sem. Mi természetesen adott esetben próbálunk majd bizonyos mérkőzéseken megfelelni a szabályozásnak, de a Ferencvárosnál nem ez lesz az elsődleges szempont” – szögezte le Orosz.

Kivonat: NSO