A Ferencváros nem először próbálkozik Radó András megszerzésével, viszont a mostani kísérlet pikantériája, hogy az Újpest is tárgyalásokat folytat a Haladással, sőt a lilák ügyvezetője szerint egyezségre is jutottak. Ehhez képest a Nemzeti Sport Online legfrissebb értesülései szerint a Fradi ajánlata is versenyez az Újpestével.
A Nemzeti Sport múlt héten jelezte, hogy az Újpest konkrét ajánlatot tett a Haladásnak Radó Andrásért.
„Helytállóak az információk – ismerte el akkor Gyarmati Eszter, az Újpest ügyvezető igazgatója. – Azokat viszont kiegészíteném azzal, hogy egyezségre jutottunk a Haladással a támadó vételáráról, miként Radó Andrással is megegyeztünk. Csakhogy a szerződést még mindig nem kaptuk meg.”
Hogy miért nem? Könnyen lehet, hogy azért, mert idő közben a Ferencváros is bejelentkezett a Haladásnál. Úgy tudjuk, hogy a zöld-fehérek is megtették az ajánlatukat a szélsőért, és most folyik az egyeztetés a háttérben. Azt nem tudni, hogy a Fradi és az Újpest mellett van-e másik klubtól konkrét ajánlat, de itthonról az említett klubok mellett a Videoton is már régóta,a Fradihoz hasonlóan több mint egy éve érdeklődik Radó iránt.
Érdekes, hogy a nyár elején még nem volt ekkora kereslet Radó iránt. Az Újpest ugyan már tett egy nyitó ajánlatot, de azt gyorsan elutasította a Haladás. A szélsőért egy évvel ezelőtt ötszázezer euró körüli ajánlatok is érkeztek, de annyiért nem engedték el. Most egy hasonló összeg esetén valószínűleg már áldásukat adnák az átigazolásra a szombathelyi vezetők.
(nso)
Úgy tudjuk, a Ferencváros bizonyos készpénz mellett Ugrai Roland játékjogát is felajánlotta a Haladásnak Radó Andrásért cserébe.
Mint ismeretes, Ugrait 2014-ben adta el a Haladás a Ferencvárosnak, de a támadó a fővárosiaknál nem tudott alapemberré válni, és már a nyári átigazolási időszak elején felvetődött a kölcsönadása – a Békéscsaba és a Paks is érdeklődött iránta.
Viszont ha Radó-ügyben egyezség születik a Fradi és a Haladás között, akkor visszatérhet a vasiakhoz. Kérdés viszont, hogy valóban a Ferencváros nyeri-e a Radóért folyó versenyt, ugyanis – ahogy azt jeleztük – az Újpest is képben van, és a támadó a biztosabb játéklehetőség reményében hajlana arra, hogy a lilákhoz írjon alá.
(nso)




